A DMSZ játékok manapság ismét egyre népszerűbbek lesznek a gyűjtők körében. A hazai gyártású műanyag játékok az én gyerekkoromban szinte minden óvodában megtalálhatóak voltak és a gyerekek boldogan játszottak velük.Persze elsőként ahogy szoktam néhány szót szeretnék ejteni a cégről, hátha eddig nem…
DMSZ műanyag elefánt
Néhány napja bemutattam nektek a DMSZ-nél készült lovaskocsit és a mai napon a csomagban kapott másik DMSZ játékot is igyekszem bemutatni nektek.Ezúttal a DMSZ műanyag elefántot ismerhetitek meg, ami szintén egy kerekeken guruló, húzható játék volt, amiből minden óvodában megtalálható volt legalább…
Múltidéző iskolai plakátok
A Facebookon akadtam rá néhány igazán érdekes plakát képére, amiről azt írta a publikáló hogy egy régi iskolai szertárból kerültek elő.Gyorsan lementettem ezeket a képeket, amelyeket most meg is osztok veletek. Gyerekként én nem találkoztam ezekkel a plakátokkal vagy inkább propaganda anyagokkal, de…
NDK elektromos hajó
A mai napon ismét egy érdekes régi játékot mutatok be nektek, ami nem lesz más mint egy NDK-ban gyártott elektromos hajtással rendelkező hajó. A Zeuke TT Schiff Elektrisches Passagierschiff pontos gyártójára nem sikerült ráakadnom és a játék doboza sem tartalmaz erre utaló információkat - ha nektek…