Szovjet távirányítós tengeralattjáró
2016. augusztus 29. írta: ToyaHSW

Szovjet távirányítós tengeralattjáró

Ezúttal egy Szovjetunióban készült távirányítós játékot szeretnék bemutatni nektek. Véletlenül akadtam rá az egyik hazai aukciós oldalon és mivel különösen vonzódom a távirányítós játékokhoz, így meg is kellett szereznem.Szerencsére más érdeklődő nem volt, így viszonylag kedvező áron jutottam hozzá…

KODY számolójáték
2016. augusztus 25. írta: ToyaHSW

KODY számolójáték

Ezúttal ismét a 70-es években kalandozunk és ismét a Cságoly Tamás által felajánlott játékok között tallózok. Ezúttal az 1979-es KODY számolójátékot szeretném bemutatni nektek.A pontos megjelenési dátumot azért tudom, mivel a Nemzetközi Gyermekévben került kiadásra, az pedig 1979-ben volt. De nézzük…

Autókvartett 1973
2016. augusztus 23. írta: ToyaHSW

Autókvartett 1973

A mai napra is egy autóskártyát tartogattam nektek, ami a hazai Minerva kiadásában megjelent Autókvartett 1973-as piros hátú változata. Erre a kártyára is véletlenül akadtam rá az egyik hazai aukciós oldalon. Ráadásként a dobozát egy másik kártyával kaptam meg. Sajnos ez a csomag sem teljes, de…

Autókvartett 1965
2016. augusztus 18. írta: ToyaHSW

Autókvartett 1965

Ezúttal ismét egy régi hazai játékot mutatnék be nektek, ami igaz hiányosan de már a gyűjteményben van. Az Autokvartett 1965-ös második kiadásáról van szó, amihez remélem idővel sikerül majd beszereznem a hiányzó lapokat.A kártya a 11.5x7.5 cm-es méretű lapokból áll és kék a hátlapja. Az autók…

Távirányítós pingvin
2016. augusztus 16. írta: ToyaHSW

Távirányítós pingvin

Kezdésként rögtön egy kicsit ízlelgessük a szót. Távirányítós, elemes pingvin. Se szeri, se száma a különböző távirányítós játékoknak, azonban az állatos játékok számra jóval kisebb.Ezek közül is kiemelkedik a Szovjetunióban készült Pingvin, ami teljes egészében műanyagból készült és a dobozán az…

CCCP Luna Holdjáró
2016. július 16. írta: ToyaHSW

CCCP Luna Holdjáró

Kénytelen voltam valami magyarosabb nevet választani a játék bemutatójának, mivel a космицсесзкий вездеход névvel sem Ti, sem Én, sem pedig a Google Translate nem tudott mit kezdeni.Igazából a név nem is annyira érdekes, hiszen ezúttal egy újabb bolygókerekes szovjet holdjárót mutatok be…

Régi TT kisvasút
2016. július 15. írta: ToyaHSW

Régi TT kisvasút

A vonatokról már ejtettem szót az oldalon és külön kiemelem mindig, hogy nem igazán vagyok szakértője a témának, ellenben nagyon szerettem és szeretem a kisvasutakat.A múltkor már bemutattam a Székely Krisztián által felajánlott H0-ás Junior készletet, amit most a szintén általa felajánlott TT-s…

PV Előre kisvasút
2016. július 11. írta: ToyaHSW

PV Előre kisvasút

Aranyi Zoltántól kaptam még anno ezt a játékot, csak a PV témát eddig igyekeztem kerülni. Tőlem sokkal nagyobb szakértők tollából olvasni írásokat az Állami Pénzverő felesleges kapacitásainak lekötése céljából létrehozott játékcsaládról.Mivel azonban már nagyon sok vasútról írtam nektek, így a…

Kártyák - 1.rész
2016. július 07. írta: ToyaHSW

Kártyák - 1.rész

Természetesen az autóskártyákon kívül (amelyek közül még pár csomag hiányzik - különösen a csúnya rajzos és a sárga hátú) más kártyák is találhatóak a bemutatásra váró gyűjteményben.Ezúttal ezeknek a kártyáknak egy részét mutatom meg nektek - későbbiekben számíthattok majd a folytatásra is. A…

süti beállítások módosítása