Szovjet lemez mentőautó
Néhány napja Szegeden jártunk és ha már ott voltunk, akkor átlátogattunk a népszerű szabadkai piacra. Persze én nem a szokásos köröket futottam le a piacon, hanem igyekeztem a használt árukkal foglalkozó placcon szétnézni, ahol persze több érdekesség is akadt.Ami játékos vonatkozású volt és tetszett…
Norma távirányítós tűzoltóautó
A Norma játékokkal már több bejegyzésben is foglalkoztam. A régi bejegyzéseket bogarászva tűnt fel, hogy valahogy a távirányítós Norma tűzoltóautó kimaradt a bemutatásból és nem készült róla cikk.Igaz a Blog TV Norma játékokkal foglalkozó adásában láthattátok a játékot, de az mégsem ugyanaz mint egy…
Műanyag húzogatós helikopter
A műanyagból vagy fából készült húzogatós játékokat a kisebb korosztály számára készítették a játékgyártók. A DMSZ által készített Ikarus, Csepel Buldog és más játékok is el voltak látva elől egy szemmel, amibe zsinórt kötve a gyerekek húzhatták maguk után a kedvenc játékukat.Természetesen nem csak…
Moszkvics 427 Avtoexport kisautó
Az egykori Szovjetunióban is gőzerővel készültek a kisautók a 80-as években. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a gyerekek a hazai ipar által kisautókat tologassák, ne pedig a Matchbox futurisztikusnak tűnő autóit.Számomra meglepő módon egészen jó minőségű játék is kikerültek a gyárakból, amelyek…