Ezúttal az NDK játékgyártás egyik gyöngyszemét mutatom be nektek, amire egészen biztosan emlékeznek azok, akik a 70-es években voltak gyerekek.A mai napon egy Álommanó babát mutatok be nektek, amit az NDK kisgyerekek Sandmann néven ismertek.A Sandmann azonban jóval öregebb mint az NDK játékgyártás,…
Retro játékreklámok 3.
Ezen a hétfőn is folytatom a népszerűnek számító nyugati reklámokat bemutató sorozatot. Ezúttal most tényleg lányos játékok reklámjaiból kaptok ízelítőt, amelyek között természetesen feltűnik az elmaradhatatlan Barbie és Ken első reklámos debütálását is láthatjátok.
Ha kedvelitek az 50-es, 60-as és…
GéGé CZ5 elemes baba lányoknak
Viszonylag ritkán tudok megosztani veletek lányos játékokat, ugyanis nagyon kevés az ami az én érdeklődésemre is számot tart, így általában a lányos játékok felajánlás útján kerülnek be a gyűjteménybe.Pedig a 60-as, 70-es és 80-as években is fontos szerep jutott a lányoknak készült játékoknak, akik…
Összevarrható Donald kacsa
Szintén felajánlás útján jutott el a gyűjteménybe a ma bemutatásra kerülő játék is. Nagyon-nagyon régen a gyerekeknek szánt újságokban mellékletként vagy a trafikokban darabokban megvásárolhatóak voltak különböző összevarrható figurák.Ezek persze első sorban a lányok érdeklődésére tarthattak számot,…
Padon ülő babák
Már annyira régen volt a blogon lányos játék, hogy arra gondoltam éppen itt az ideje a babázásnak. A mai napon ennek köszönhetően egy babapárt mutatok be nektek.A babák valamikor a 70-es évek végéről származhatnak és nagyon szépen felöltöztetve várták a kislányokat. Volt mind a két lány babának szép…
Csiptethetős Monchhichi
A Monchhichi babákról már született bejegyzés az oldalon, így a játék történetét is nagyon jól ismerhetitek már. Az itthon 80-as évek elején sikeressé váló játék persze nagyon sok változatban készült.A figurák az egészen apróktól a nagyokig terjedtek, de készültek különlegesebb változatok is. Ilyen…
Móna Baba
A mai napon egy olyan dísztárgyat, játékot (?) szeretnék bemutatni nektek amiről semmi információt nem találtam. Mivel a lányos játékokban nagyon nem vagyok otthon, így több napot töltöttem a kereséssel és kutatással, de minden eredmény nélkül.Ennek ellenére úgy gondoltam érdemes megmutatni nektek a…
Monchhichi, avagy Moncsicsi
A mai napon egy olyan játékot szeretnék bemutatni nektek, ami már az én gyerekkoromban is slágerterméknek számított és mind a mai napig beszerezhető a megfelelő boltokban.Érdekes volt felidézni az emlékeket és összehasonlítani a játék fejlődését az elmúlt közel 40 évben. Ezúttal a Moncsicsi babáról…