Régi alvóbaba
2018. július 26. írta: ToyaHSW

Régi alvóbaba

ddralvobaba1_1.JPG

A lányok az én gyerekkoromban előszeretettel tologattak babakocsikat, amiben általában valami különlegesebb baba volt megtalálható.
A legnépszerűbbeknek az alvóbabák számítottak, amelyek közül a mai napon egyet bemutatok nektek. Szerencsére több hasonló babát is kaptam Nádas Ildikótól, így a következő napokban is ezekkel a kincsekkel ismertetlek majd meg benneteket.

Az alvó babák legjellemzőbb tulajdonsága az volt, hogy míg álló vagy ülő helyzetben nyitva volt a szemük, addig fekvő pozícióban az lecsukódott. Ez természetesen abban az időben is nagyon tetszett a lányoknak, akiknek egy-egy ilyen baba határtalan lehetőségek tárházát nyitotta meg.
Lehetett babaruhát varrni, lehetett őket levinni a játszótérre a kedvenc babakocsiban, sőt lehetett a lemezkonyhában készült finomságokkal etetni és itatni is. Tényleg csak a képzelet szabhatott határt a babázásnak.

A ma bemutatásra kerülő darab valószínűleg az NDK-ban készült. Azért írom, hogy valószínűleg, mivel a cipőcskén található logó kivételével semmi utalást nem találtam a babán (a logóról viszont semmit nem találtam sehol). Ennek ellenére azt gondolnám, hogy NDK-s játékról van szó, mivel nagyon szépen és igényesen elkészített baba a ma bemutatásra kerülő.
Mint a fotókon láthatjátok az aprócska alvóbaba uniformist kapott, ami nagyon egy matrózblúzból, egy elegáns kék nadrágból és egy sapkácskából áll. Természetesen ezt a babaruhát le lehetett venni is és mivel a boltokban árultak ezekhez a játékhoz ruhákat is, így az átöltöztetés is lehetséges volt, de természetesen a szülőkkel közösen varrhattak is a lányok apró ruhácskákat.
A baba anyaga leginkább a gumihoz hasonlítható. Könnyen összenyomható és kicsit érdes tapintású. A végtagok külön-külön is mozgathatóak voltak, így az álláson és a fekvésen kívül akár ülni is tudott a baba, de még bizonyos mozdulatokat is előlehetett hozni a végtagok beállításával.

Mint a fotókon is láthatjátok nagyon szép állapotban megmaradt játékról van szó. Nagyon örülök, hogy bekerült a gyűjteménybe, ahol most egy dobozban pihenve várja hogy láthassátok.
Természetesen amíg nincs erre lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3214143055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása