Csiptethetős Monchhichi
2018. augusztus 21. írta: ToyaHSW

Csiptethetős Monchhichi

monchhichi_csiptethetos_2.JPG

A Monchhichi babákról már született bejegyzés az oldalon, így a játék történetét is nagyon jól ismerhetitek már. Az itthon 80-as évek elején sikeressé váló játék persze nagyon sok változatban készült.
A figurák az egészen apróktól a nagyokig terjedtek, de készültek különlegesebb változatok is. Ilyen volt a ma bemutatásra kerülő csiptethetős, másképp Clip-On Monchhichi is.

1-2 hónapja egy ilyen játék is került a gyűjteménybe, amit most be is mutatok nektek. De mit is jelent ez a Clip-On. A Clip-On egy érdekes rendszer, amivel a baba kezét ki lehetett nyitni, majd azt elengedve azok szorosan összezáródtak.
Ezzel a megoldással akár egy pálcára, de akár a ruhára is felfogathatta aprócska kedvencét a gyerek. Ez a rendszer persze nem annyira új. Már jóval a Monchhichi babák érkezése előtt használták ezt a megoldást a figuráknál nyugaton, így készült Micky egeres vagy Donáld kacsás csiptethetős figura is.

A Monchhichi baba természetesen pontosan úgy néz ki mint a nagyobb testvérei. A szeme kék, a bundája barna és viszonylag szép állapotban maradt meg. Bár ruhácskája nincs a figurának, de egy aprócska masnira futotta a feje tetején, ebből gondolom, hogy ez egy lány figura lenne.
Természetesen több változat is készült a csiptethetős Monchhichi babákból, így álló, ülő, fekete, barna, piros, sőt még rózsaszín változatot is gyártottak belőle.
Én nagyon örülök ennek a szép barna darabnak, aminek köszönhetően a hölgyeket megrohanja majd pár kellemes emlék.

Természetesen ezt a játékot is láthatjátok majd kiállítva, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4114194187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása