Bababútorok a 80-as évekből
2018. július 20. írta: ToyaHSW

Bababútorok a 80-as évekből

bababutor_keszlet1.JPG

Folytatom a néhány napja kezdett sorozatot, amiben a Nádas Ildikótól kapott játékokat mutatom be nektek. Mivel nem akarom nagyon hosszúra nyújtani a lányos játékok bemutatóját, így a mai bejegyzésben rögtön négy különböző bababútort is bemutatok nektek.
Amiben a négy bútor megegyezik, hogy egyiken sincs a gyártóra vonatkozó utalás. Ezek kívül más hasonlóság nincs, mivel mind stílusban, mind pedig a mintázott korban markánsan eltérnek egymástól.

Természetesen a szobabútorokhoz is tartozik megfelelő háttér, amit az egyik esetben használtam is.
Az első amit a képeken láthattok egy polgári szobabútor. Itt található egy kandalló órával és a hozzátartozó segédeszközökkel, egy hintaszék, két fotel és a hozzátartozó asztal, valamint egy ernyős állólámpa is.
Nagyon szépen kidolgozott darab, igényesen elkészítve. Bár műanyagból készült ennek ellenére nagyon ügyeltek a gyártás során a minőségre, így sehol nincs se sorja, se hiba.

A második szobabútor egy 70-es, 80-as évek hangulatát megidéző modern darab. Itt a piros-fehér szín dominál. Ez tükröződik vissza a szekrényen, az asztalon és a hozzátartozó székeken, a zsúrkocsin és az aprócska újságtartón is. Bár a két ágy a következő bemutatásra kerülő bútorcsaládhoz tartozik, de itt is jól mutat.
Itt is minden elem műanyagból készült és az előbb bemutatott darabhoz hasonlóan ez is kiváló minőségű.

A harmadik szobabútor egy gyerekszoba berendezése. Ebben a készletben megtalálható egy asztal két székkel, két kinyitható ajtajú szekrény (az egyik fiókos), valamint hogy ne maradjon játék nélkül a gyerekszoba egy hintaló is helyet kapott a készletben.
A színek harsányak és vidámak, mindenhol a zöld, sárga, piros színekkel találkozhatunk.

A negyedik darab valószínűleg a polgári szobabútorral tartozik össze és egy konyha berendezését másolja. Itt is megtalálhatóak a szokásos dolgok. Van itt gyönyörű tálalószekrény, egy szék és a hozzátartozó kihúzható fiókos asztal, egy sámli, valamint egy sparhelt is ahol a sütő ajtaját akár ki is nyithattuk.
A színek már kevésbé vidámak, sokkal inkább elegánsak. A krémszín és a barna rettenetesen jól mutat együtt. Ez is egy igényesen elkészített bababútor, ami szerintem bármelyik babaház konyháját feldobhatta.

Nagyon örülök, hogy ez a négy bútor is bekerült a gyűjteménybe és igyekszem megfelelően megőrizni őket. Természetesen majd ezt a négy készletet is láthatjátok, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5914125995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása