Természetesen ezen a héten sem marad el a megszokott Játékmúzeum Blog TV adás. Mivel az elmúlt hetekben kicsit sok volt az elemes autó, így arra az elhatározásra jutottam, hogy valami mechanikusat mutatok nektek.Így esett a választásom két Tivoli játékra, amelyeket mindenképpen érdemesnek tartottam…
Fúvós Triola
A Triola az én gyerekkorom egyik kedvenc hangszere volt a gyerekek körében. A fúvós hangszer több változatban is megvásárolható volt és szüleink nem is sajnálták arra a pénzt, hogy egy kis zenei tudással is felvértezzenek bennünket.Mivel általában műanyagból készült fúvós gyerekhangszerről van szó,…
A Lemezárugyár tökéletlen játékai
Kicsit gondban voltam a bejegyzés címénél, hiszen a Lemezárugyár játékai nagyszerűen sikerültek általában. Sajnos azonban volt néhány olyan darab, ami kihívásokkal küszködött és nem igazán bírta a gyerekektől kapott terhelést vagy a tervezés hibája miatt hamar a polcra kerültek.Ebben a bejegyzésben…
Régi robotos játékok
Már a 50-es, 60-as években tisztában voltak a játékgyártók azzal, hogy a fiúkat az autós, az űrhajós és a robotos játékokkal lehet a legkönnyebben levenni a lábukról.Ennek köszönhetően az előbb említett kategóriákban nagyon sok érdekes játék született. A mai bejegyzésben a robotos játékok kerülnek a…
Mikulás szánkó
A meleg nyári napokra nincs is jobb hűsítő mint a Mikulásra gondolni és egy témába vágó játékról olvasni. Ezúttal a hazai kisipar egyik remekét a Mikulás szánkót szeretném bemutatni nektek.Próbáltam kutatni az emlékeimben a játék után, de egyszerűen nem ugrott be semmi. Pedig egészen biztosan láttam…
Papírreklámok nyugatról
Itthon előszeretettel bújtuk a nyugati újságokat és prospektusokat, amelyekben sok esetben olyan játékokat láthattunk amelyekről itthon álmodni sem nagyon volt érdemes.Ilyen újságokban láttunk elsőként He-Man vagy Transformers figurákat, de különlegesebb elektromos játékok fotóit is, amelyekről sok…
Régi rágógumik
Egészen biztosan emlékeztek még gyerekkorotokból a rágógumikra. Az érdekes autós vagy képregény képekre, a cigi rágóra vagy a hamar elvesző ízre.Most egy kis nosztalgiázásra hívlak benneteket, aminek középpontjában néhány nem olyan régen beszerzett régi rágógumi áll.
Az általam vásárolt darabok egy…