BRM Marlboro P160 kisautó
2022. február 24. írta: ToyaHSW

BRM Marlboro P160 kisautó

brmdiecast_1.JPG

A mai napon egy újabb kisautót mutatok be nektek, amit az itthon kevésbé ismert Day-Fran játékgyár készített a távoli Hong Kongban.
A BRM Marlboro P160-as egy Formula 1-es kocsi alapján készült. Ez a játékot igyekszem bemutatni nektek a mai napon, de előtte néhány szóban a BRM-ről és a P160-asról.

A BRM csapatról mindenképpen érdemes tudnotok, hogy egy tradicionális angol versenyistálló volt, akik 1951 és 1977 között vettek részt a Forma 1-es világbajnokságon.
A BRM név a British Racing Motors rövidítéséből ered. A BRM-nél olyan később ismerté vált versenyzők fordultak meg mint Niki Lauda, Jean-Pierre Beltoise, Clay Regazzoni vagy John Surtes.
A BRM az alapítók halálát követően komoly anyagi gondokkal küszködött, míg végül 1977-ben befejezte a szereplést a Formula 1-ben.

A kisautó formában megjelent P160-as 1971-ben jelent meg és apróbb módosításokkal és átalakításokkal egészen 1974-ig futott a bajnokságban.
A Day-Fran az 1971-es változatot készítette el, amit Pedro Rodríguez és Jo Siffert vezetett. A csapat ebben az évben 36 pontot gyűjtött, aminek köszönhetően ez volt a legjobb éve a P160-as típusnak.

A Day-Fran persze nem törekedett a játék elkészítése során a tökéletességre, de ennek ellenére egészen jó és felismerhető kisautót sikerült összehozniuk.
A kocsi karosszériája és alváza is fémből készült. Az alváz fekete festést kapott, a karosszéria pedig halvány zöld színben pompázik. Ez utóbbi nem felel meg a valóságnak, ugyanis a BRM versenyautója 1971-ben fehér színnel és arany, piros, fekete csíkokkal futott a versenypályákon.
Ebből lényegében semmit nem kaptak a gyerekek, hiszen a kocsi zöld volt, a dekorációs csíkok egyáltalán nem kerültek fel az autóra, amit mindössze egy hátsó szárnyra helyezett STP matrica és egy 1-es rajtszám igyekszik feldobni.
A forma viszont határozottan hasonít az eredeti kocsiéra még ha néhány egyszerűsítést végeztek is a gyártás megkönnyítése érdekében. A motor látszik ahogy az eredeti autón is és a vezetőülés mögött a bukókeret is felkerült a járműre.
Az ülésben egy aprócska versenyzőt is találhattak a gyerekek, de még a szélvédő sárga plexi is felkerült a játékautóra.
A kerekek műanyagból készültek ahogy minden kisautónál abban az időben. Az első és a hátsó kerekek különböző méretűek, szóval itt is igyekeztek a valódihoz hasonló kialakításra törekedni.
A játék amúgy szépen gurul, bár látszik hogy nagyon sokat játszottak vele ennek köszönhetően az egyenesfutással már vannak gondok.

Összességében ennek ellenére ez egy érdekes és különleges darab, amit mindenképpen érdemes megőrizni az utókor számára. Természetesen több más kisautóval együtt ezt a kocsit is láthatjátok majd, de amíg nem tudom megmutatni nektek személyesen addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2317764750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása