Welly Renault 5
2019. december 31. írta: ToyaHSW

Welly Renault 5

r5_1.JPG

Ahogy azt megszokhattátok időnként a családdal ellátogatok valamelyik nagyobb áruházba, ahol a játékosztályon általában már keresem a többször bemutatott Old Timer sorozat darabjait.
Ezúttal a PEPCO-ba estünk be, ahol szerencsére karácsony közeledtével legális utat tehettem a játékosztályon :) Itt már megszoktam, hogy a Welly valamelyik kisautós sorozatának találom meg egyes darabjait (jellemzően a Tescoban a NEX sorozatba lehet belefutni, a Pepcoban pedig az Old Timer sorozatba).

Ezúttal sem volt ez másképp és a polcot átkutatva rögtön két olyan autóba is belebotlottam, ami még nem volt meg a sorozatból. Persze némi önuralommal csak az egyiket emeltem le a polcról, a mai napon ezt mutatom be nektek.
A szemem a piros Renault 5-ösön akadt meg, ami nekem nagy kedvencem.

A Renault 5-öst 1972-től gyártotta a gyár egészen 1996-ig. Eredetileg R5 néven került forgalomba, majd ezt a később Super 5-re és Supercinqre keresztelték át. Az Egyesült Államokban La Car néven forgalmazták.
Az évek alatt számtalan változata készült és számtalan technikai újdonság került az eredetileg Renault 4-es alapjaira épült autóba.
A sikere megkérdőjelezhetetlen, hiszen egy nagyszerű és mindenki számára elérhető és megfizethető autó volt.

Természetesen mivel nem mai darabról van szó, így bőven befér a Welly Old Timer sorozatába, amelyben piros, sárga és fehér szín közül lehet választani - nekem nem volt választási lehetőségem, hiszen csak piros változat volt a boltban.
A kocsi a megszokott kartondobozban került kiadásra, ami jellemzően sárga színű és az átlátszó részen köszönhetően nagyszerű betekintést enged magára az autóra.
A Welly ezen sorozatát akár játékra, akár gyűjtésre érdemes berakni a kosárba, az ára nem túl magas, de ehhez az árhoz egészen jó minőség társul.
A dobozt kinyitva egyszerűen kiemelhető az autót tartó karton, amihez alulról két csavarral van rögzítve a kocsi. Ez nagyon jó dolog, ugyanis így szállításnál, rakodásnál vagy a polcra kirakásnál sem tud megsérülni az apró játék.
A csavarokat kicsavarva azonnal le is vehetjük a kocsit, ami hozza a megszokott minőséget.
A karosszéria ebben az esetben is fémből készült, míg az alváz és a kiegészítő alkatrészek műanyagból kerültek legyártásra.
A kocsin ahogy a sorozat többi darabján is vannak nyitható részek. Ezen a játékon a két ajtót lehet kinyitni, amin keresztül bepillantást nyerhetünk a belső térbe. A belső tér a szokásoknak megfelelően itt is fekete műanyagból készült, de azért egészen jól sikerült kialakítani a márkára jellemző belsőt.
Az első lámpák és a lökhárítók a hűtőmaszkkal együtt nagyon jól látszanak, azonban ezen a kocsin a hátsó lámpa piros színe nem érvényesül az autó színének köszönhetően.

A futóműben szintén hozza az elvárt szintet a Welly. A kocsi rendkívül jól és csendesen gurul, amiben nagy szerepet játszik, hogy az abroncsok itt is gumiból készültek.
Bár az alvázon néhány elem jelölésre került, azért nem a részletgazdagsága miatt fogják megvenni az autót sokan.

Amúgy a kocsi szépen illeszkedik a sorozatba és bátran ajánlom azok számára akik gyűjtési céllal teszik a kosárba és azoknak is, akik a gyereknek veszik játszani.
Az ára 1490 Ft, ami egyáltalán nem sok egy ekkora és ilyen szépen kidolgozott autóért.
Nálam megy a gyűjteménybe a többi hasonló kisautó mellé eredeti dobozban. Talán 50-100 év múlva értéket képvisel majd ez a mai autó is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6815368996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása