Guruló műanyag hajó
2019. szeptember 02. írta: ToyaHSW

Guruló műanyag hajó

guruloshajo_2.JPG

Régóta szerettem volna megszerezni a ma bemutatásra kerülő játékot, mivel a saját gyerekkorom emlékeiben is elevenen él a műanyagból készült guruló hajó.
Gyakran úsztattam a fürdőkádban a hajót, amiről szépen lassan elvesztek az apró alkatrészek, de ennek ellenére nagyon élveztem a hajó úsztatását.

Szóval terveztem már a vásárlást egy ideje, de nem nagyon jött szembe eladó darab elfogadható áron. Most végre találtam egyet, ami bár elég hiányos volt, de menthetőnek ítéltem, így a vásárlás mellett döntöttem.
De mielőtt az adott játékra kitérnék néhány szóban bemutatnám nektek ezt a hazai gyártású guruló hajót.

Ahogy azt többször leírtam már a műanyagok előretörésével a játékipar teljesen megváltozott. Az új anyagnak és technológiának köszönhetően olcsóbban és egyszerűbben lehetett játékokat gyártani, aminek köszönhetően új szereplők tudtak belépni a piacra.
Itthon a műanyagok előretörésével a Debreceni Műanyagipari Szövetkezet nevét ismerhettük meg, akik nagyon sok játékot gyártottak, de azért más szereplők (akár néhány fős vállalkozások is) feltűntek a színen.
A guruló hajót valószínűleg valamelyik komolyabb gyártó készíthette, hiszen összetettsége elég komoly tervezőmunkát és pontos megvalósítást követelt.

A hajót nem tudom hol gyárthatták, de valószínűleg nem egy kis GMK műhelyében készült - ha nektek van információtok, akkor azt szívesen veszem.
A guruló hajó anyagra a 70-es években használt puhább műanyagból készült, aminek nagy előnye volt hogy a játékok nehezen törtek. Ilyen anyagból készültek általában a DMSZ játékok, amelyek között még mind a mai napig csak repedt darabokat találni.
A hajó igazán sok részből épül fel, amelyek különböző fülekkel és patentokkal kapcsolódnak egymáshoz.
A játék gerincét a hajótest adja, aminek az alján három darab kereket találhatunk. Ezeken lehetett a játszótéren, a szobában tologatni vagy magunk után húzni a játékot.
A hajótesthez oldalán található néhány fül, amihez a játék felső része csatlakozik.
A kék alsó részhez csatlakozó fedélzet sárga színű műanyagból készült, amin különböző helyeken furatok kaptak helyet. Ezekbe a furatokba illeszkednek bele az egyes elemek, amelyek között a mentőcsónakok, a különböző árbocok és rudak, kémény és három felső fedélzeti szint is kapcsolódik.
A furatokba kapcsolódó elemek száma 19, ami nem kis szám.
Mivel a rögzítési megoldásnál a furatokba tüskékkel akadtak be a kiegészítők azok a sok szétszedés és összerakás következtében szépen kilazultak és az apró alkatrészek elvesztek.

Az általam megvásárolt hajóval is ez volt a helyzet, de előny volt hogy legalább a három emelet és a mentőcsónakok megmaradtak.
Ezzel ellentétben az összes hajón helyet kapó elem azonban vagy letört vagy elveszett. Az amúgy piros színű kiegészítéseket kénytelen voltam magam pótolni és képek alapján legyártani.
Nagyszerű dolog a 3D nyomtatás, ami ismét a segítségemre volt. Alapból nem sok képet találtam a játékról, de ezek segítségével megpróbáltam rekonstruálni a hiányzó alkatrészeket és azokat újra legyártani.
Szerintem egészen jól sikerültek a hiányzó alkatrészek, amelyekre még vár egy kis festés hogy elnyerjék végső piros színüket, de akkor már tényleg teljesen komplettnek lesz nevezhető a játék.

Ahogy az összes többi játékkal, ezzel is találkozhattok majd a múzeumban, de amíg ott nem tudom megmutatni nektek ezt a klassz régi műanyag hajót maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1315035942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2019.09.04. 08:42:49

Nekem volt ilyen a nagymamámnál!

sako 2019.09.04. 10:07:28

Nekem is volt :-)
(Csak nem kék volt az alja, hanem zöld.)

kewcheg 2019.09.04. 13:02:32

Vállalati üdülőben kaptam a turnus végén jó magaviseletért.Régen volt 1980.

Pic 2019.09.04. 23:07:51

Az enyém kék .... és még megvan!!! .... valahol elcsomagolva.... és csak 1-2 darabja hiányzik.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.09.06. 08:10:46

Az óvodában volt ilyen! :)

Állva játszottam vele, fejmagasságban hullámoztattam, mentem vele körbe. Valaki rámszólt, hogy kereke van és gurítani kell (azt nem tudom, hogy gyerek volt, vagy óvónő).

Önérzetesen helyretettem, hogy most árvíz van!

Tehetséges ugandai buzi 2019.09.13. 14:32:41

Mintha rémlene nekem egy hasonló méretarányú komp is, lecsapható rámpával. Az is kerekeken gurult.
süti beállítások módosítása