Ichiko távirányítós rendőrautó
2018. október 18. írta: ToyaHSW

Ichiko távirányítós rendőrautó

ichikopolizei_2.JPG

Ezúttal egy ritka és különleges távirányítós kisautót szeretnék nektek bemutatni a gyűjteményből. Az Ichiko cég távirányítós rendőrségi autóját ismerhetitek ma meg, de előtte azért pár szót érdemes ejteni az Ichiko cégről.

Az Ichiko céget az 50-es évek elején alapították Tokióban és az első percektől kezdve játékok gyártására specializálódott az aprócska üzem.
Általában elemes és lendkerekes járművek kerültek ki a kezeik közül. A kocsik minden esetben fémből készültek és szép festéssel, valamint érdekes grafikával várták a gyerekeket.
A szekér szépen futott, azonban a 70-es években már kevésbé érdekelték a gyerekeket a kisautók, így a játékok gyártását is leállítják ebben az időben.
Talán ennek a leállításnak is köszönhetően az Ichiko cég játékai mára nagyon felértékelődtek. Általában egy-egy szebb és jobb állapotban megmaradt darabért 2-300 dollárt kell fizetni az Ebay-en, azonban az abszolút csúcstartó az Ichiko X5-ös, ami 31.100 dolláros áron kelt el a nemzetközi aukciós oldalon.

A mai napon egy kevésbé értékes, de legalább annyira érdekes kisautót mutatok be nektek az Ichiko kínálatából, ez pedig nem lesz más mint a távirányítós rendőrségi autó.
Ez a játék a német piacra készült, de valószínűleg más változatokban is megvásárolható volt. Ez egy univerzális rendőrségi autó, amit a festés változtatásával több piacon is értékesíteni lehetett. A játék ezen változata zöld-fehér festést és Polizei feliratokat kapott.
Felépítésben nagyon hasonlít a kor játékaira. Egyetlen érdekessége, hogy az elemek nem a távirányítóban, hanem az autó aljában kaptak helyet. Ennek a megoldásnak köszönhetően a gyerekek egy karcsú és könnyű távirányítóval irányíthatták az autót.
A kormányzáshoz a Joustra és néhány kínai gyártónál is látható 5.kerekes megoldást választotta az Ichiko. Ennél az irányítási módnál az első futómű közepénél egy aprócska kerekeket helyeznek el, ami lényegében kormányozza az autót.
Rendkívül időtálló megoldás, azonban egy kicsit illúzióromboló, mivel az autó kanyarodik, de játék közben mi nem látjuk a kerekeket fordulni.
A fémből készült kisautó természetesen szép ki lett dolgozva és nem hiányoznak róla a díszítő elemek sem. A kocsi tetején egy villogó található, amihez két drót is vezet. Ez eredetileg az autó haladásával együtt világított és forgott.
A figyelmesebbeknek feltűnhet a fotókon, hogy a motorháztető két oldalán egy-egy krómozott műanyag csonk található. Eredetileg ezeken is találhatóak voltak alkatrészek. Az egyik oldalon egy visszapillantó, míg a másik oldalon egy sziréna volt megtalálható.

Az autó nincs már a legjobb állapotban, de így is elég ritkának számít. Sajnos a villogóhoz vezető kábelek már nincsenek bekötve és a visszapillantó és a sziréna is letört már.
Természetesen működik, amit két darab baby elemmel magam is teszteltem. Összesen a kormányzás szorult némi javításra, de ezt elég könnyen sikerült megoldanom.
Az autót szerencsés esetben még mindig megtalálhatjátok a nagyobb külföldi aukciós oldalakon. Szép állapotban, eredeti dobozban olyan 80-100 eurót kell érte leszurkolnotok.

Ha megfelel nektek a gyűjteményben található változat is, akkor semmi baj mivel ezt majd láthatjátok a múzeumban is, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1014308233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása