Ezúttal ismét egy igazán régi és rendkívül érdekes játékot hoztam nektek bemutatásra. Mint tudjátok nagyon kedvelem a távirányítós kisautókat és igyekszem is beszerezni az érdekesebb darabokat.
Ezúttal egy Franciaországban készült játékot mutatok be nektek, amit a titokzatos GeGe gyártott. A GeGéről nagyon kevés információt sikerült összegyűjtenem és ez igazából számomra meglepő, mivel színvonalas játékokkal jelentkeztek már a 60-as években is.
A gyár az alapító Germain Giroud nevéből összerakott névvel lépett a játékpiacra, ahol első sorban különböző elektromos és óraműves játékokkal voltak jelen.
Számtalan különböző kisautót gyártottak, de a kínálatban még babák és lányoknak készült más játékok is megtalálhatóak voltak.
Hozzám most a Citroen DS 19-es távirányítós változata került, amit mindenképpen látnotok kell. A Citroen DS 19-es korának egyik különleges autója volt, amire mindenki felkapta a fejét.
Előremutató fejlesztések, szokatlan formai világ és persze elképesztő kényelem. Ez volt a Citroen DS 19-es. Szinte természetes módon egy ilyen különleges autó a játékgyártók figyelmét is felkeltette, amelyek között a GeGe is megtalálható volt.
Ennek köszönhetően a gyerekek megkapták a GeGétől a kocsit távirányítós és óraműves változatban is. Mivel a kocsi műanyag karosszáriával érkezett, így extra sok színben volt elérhető a játék a gyerekek számára.
A hozzám került játék fehér-fekete bicolor színben készült. A játék egy bordó kartondobozban érkezett meg és elég kevés információ utalt a beltartalomra a külső csomagoláson.
Összesen a DS19 és a GéGé felirat volt olvasható a dobozon.
Persze ez akkoriban éppen elég volt egy jó játék eladásához, de a későbbiekben azért igyekeztek dekorációval ellátni a kartondobozt.
A doboz belsejében volt megtalálható a kocsi egy rendkívül gondosan kialakított helyen.
Ebből a dobozból vették ki a gyerekek a játékot, amit most kicsit közelebbről is bemutatok nektek.
Az autó formája teljesen rendben van. Persze ezen nagyon nem szabad meglepődni, hiszen egy francia játékgyártó, francia autójáról van szó, így tényleg volt lehetőségük a részleteket is kidolgozni.
A játékon gyakorlatilag minden a helyén van. A lökhárítók szépen kidolgozottak, a lámpák igényesek és még olyan apró részletekre is sikerült figyelmet fordítani mint a tanksapka, a rendszám vagy a Citroen jel a kocsi hátsó részén.
Az átlátszó ablakok lehetőséget biztosítottak a gyerekek számára, hogy belássanak az utastérbe, amit a GéGé igyekezett szépen kidolgozni.
Az alváz fémből készült és számtalan csavar rögzítette a karosszáriához. Az alváz kidolgozottsága nem különösebben részletgazdag, de ez egyáltalán nem zavaró ennél a játéknál.
A hátsó tengelyre került a villanymotoros hajtás, míg az első kerekek a megszokott módon bowdenes megoldással voltak elforgathatóak.
A kerekek szintén szépen kidolgozottak és olyan apróságokra is figyeltek, mint a krómozott dísztárcsák.
A játék hátuljából jött ki a vezeték, ami a távirányítóhoz vezetett. A távirányító csak egy kicsit tért el az általunk megszokottaktól.
A fő helyen a kormány kapott helyet, aminek a két oldalán egy-egy kar volt megtalálható, míg a kormány alatti részen egy tolókapcsolót találhattak a gyerekek.
A kormány oldalán található karok segítségével lehetett meghatározni a menetirányt, míg az alul található tolókapcsoló segítségével lehetett szabályozni a sebességet.
A távirányítóba egy darab 4.5 V-os elemet kellett berakni és máris indulhatott a móka.
A gyerekek ráadásul a játék még a sötétben is tudták használni, ugyanis az első lámpák mögött egy-egy égő volt megtalálható, ami bevilágította az utat.
A hozzám került játék egészen szép állapotban maradt meg. Az eredeti dobozban került hozzám és bár a távirányítóján már látszanak az évek, de ennek ellenére még mindig működőképes állapotban van.
Egyetlen egy dolgot kellett tennem. A megkeményedett gumi kerekekre került egy-egy széles fekete gumi heveder, hogy a tapadás ismét a régi legyen.
Így már jön-megy a kocsi és teszi a dolgát, ahogy az előző 65 évben is tette.
Reményeim szerint a többi játékkal együtt majd a távirányítós Citroen DS19-est is betudom majd mutatni nektek élőben, de amíg erre nincs lehetőség jönnek a megszokott fényképek.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!