Észforgató társasjáték
2022. április 21. írta: ToyaHSW

Észforgató társasjáték

eszforgato_1.JPG

Számtalanszor megosztottam már veletek, hogy véleményem szerint a szocializmusban nagyon komoly figyelmet fordítottak a gyerekek játékos oktatására, tanítására.
Ennek köszönhetően számtalan játék készült ezen elvek alapján, elég ha csak a Történelmi fejtörő kártyára vagy az elektromos Ki mit tud? játékra gondoltok.

Persze a társasjátékok között is számtalan ilyen játszva oktató játékkal lehetett találkozni, amit a szülők szívesen meg is vásároltak a gyerekeknek.
Ezek közé tartozott a ma bemutatkozó Észforgató is. A játékot a Minerva készítette, ami azért valamilyen szinten akkoriban garanciát jelentett a minőségre.

Az Észforgató egy klasszikus Ország-Város-Fiú-Lány játék társasjátok formába öntött változata egy kis érdekességgel megbolondítva.
A játékban ország, város, folyó, hegy, író, művész, híres ember, tárgy kategóriákban kellett helyes választ adni.
A játékot hatan játszhatták egyszere és az nyerte a játékot, aki a bábuját elsőként juttatta el a negyedik mező utolsó sorába.
Ehhez persze sokat kellett gondolkodni és sokat kellett játszani is. A játékhoz tartozott egy színeket tartalmazó dobókocka, amin piros, sárga, kék, zöld, fehér és egy kör jelöléssel ellátott mező volt.
A játékosok mindig egyet léphettek előre a dobásuknak megfelelő színű mezőre és az ott található betűvel kellett mondaniuk a tábla külső szélén olvasható elnevezéseknek megfelelő szavakat. Ha valaki fehér színt dobott, akkor egyszerűen előre léphetett egy mezőt, míg ha a kör került felülre a dobást követően, akkor lehetőség nyílt a körgyűrű elforgatására és más elnevezésekkel folytatódhatott a játék.
Minden ötös betű táblázat utolsó sorában a betűk egy körbe lettek felírva. Ennek az oka az volt, hogy ide lépve minden játékosnak húznia kellett egy-egy szerencsekártyát ami szintén a játék részét képezte.
A szerencsekártyákkal nagyon könnyen lehetett az élre törni a játékban, de akár az utolsó helyre is visszacsúszhattunk egy szerencsétlenebb húzást követően.

Összességében egy érdekes és izgalmas játék volt az Észforgató, ami valóban próbára tette az agytekervényeket. Itt valóban a legtöbb ismerettel rendelkező nyerte meg a játékot, de valószínűleg a vesztesek is remekül szórakoztak a játékkal töltött percek alatt.

Amire még mindenképpen ki kell térni az a tábla és a doboz grafikája. A dobozon egy gyerekszoba látható érdeklődő gyerekekkel, könyvekkel és egy földgömbbel. A rajzolt grafika színes és nekem nagyon tetszik.
A tábla szintén hasonló stílusban készült. Egy széthajtható táblát kaptak a gyerekek, aminek a közepén a forgatható korong található a játéktérrel, míg a két szélen a rajzolt gyerekek láthatóak, akik éppen tanulnak vagy olvasnak.

A hozzám került játék sajnos nem teljes. Persze a hiányosságokat persze könnyedén lehet pótolni, hiszen összesen két bábú és a dobókocka hiányzik a játékból.
Persze én ebben az állapotban is nagyon örülök ennek a társasjátéknak, amivel a gyűjtemény gazdagodott. Ezt a játékot több más társasjátékkal együtt Ti is láthatjátok majd, amíg azonban nem tudom megmutatni nektek az Észforgatót személyesen addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3917811731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása