Thundercats katalógus
2024. április 03. írta: ToyaHSW

Thundercats katalógus

Ezúttal egy igazán ritkának számító kiadványt szeretnék bemutatni nektek. Ritkaság mivel itthon nem igazán ismertük a Thundercats animációs sorozatot, amihez természetesen játékokat is készítettek.A Warner Bros által forgalmazott rajzfilmet Tobin Wolf találta ki  Földönkívüli jó és rossz harcáról…

Matchbox Pipe Truck
2024. március 30. írta: ToyaHSW

Matchbox Pipe Truck

Nagyon régen nem mutattam nektek Matchbox kisautót a gyűjteményből, így éppen itt az ideje pótolni ezt a mulasztást. Ezúttal a Pipe Truck névre hallgató teherautót ismerhetitek meg, amit 1966 és 1971 között gyártott az angol cég. A teherautó természetesen ismerős lehet a számotokra, ugyanis ennél a…

Pionír kocka
2024. március 12. írta: ToyaHSW

Pionír kocka

Ezúttal egy újabb hazai logikai játékot mutatok be nektek, ami sajnos nem futott be olyan komoly karriert mint a Bűvös kocka, sőt még a kor másodvonalba tartozó játékaival sem vetekedhetett népszerűségben-Pedig a dunabogdányi Úttörő TSZ. által gyártott Pionír kocka egy igazán érdekes darab volt. A…

Bognár Bolygók
2024. március 07. írta: ToyaHSW

Bognár Bolygók

A mai napra egy hazai fejlesztésű logikai játékot szeretnék bemutatni nektek, ami a 80-as években készült és bár a siker elmaradt a várakozástól, de a gyűjtők és nosztalgiázók számára mégis érdekes darab lehet.Ez a játék a Bognár Bolygók lesz, amit a rendkívül sikeres feltalálónak Bognár Józsefnek…

süti beállítások módosítása