Ezen a héten ismét hoztam nektek öt érdekes régi játékot a hazai aukciós oldalak kínálatából. Szerencsére ezúttal is találtam érdekes darabokat, így mindenképpen érdemes lesz velem tartanotok ha gyűjtők vagytok vagy csak egy kis nosztalgiázásra vágytok.
Vágjunk is rögtön a közepébe!
Páncélvonat papírmakett - A 60-as, 70-es években nagy divat volt, hogy különböző újságokban mellékletként jelentek meg kivágható és összeragasztható papírból készült dolgok.
Persze azért az újságokon kívül más formában is találkozni lehetett papírmakettekkel, hiszen épületek és járművek is összeépíthetőek voltak ebben a formában.
Amit most figyelmetekbe ajánlok az az Ezermester és Úttörőbolt Vállalat által készített Páncélvonat, amit most megszerezhettek magatoknak. Persze ezt összerakni már igazi vétek lenne, de dekorációnak vagy dísznek így is ideális.
Távirányítós repülőgép - Az ITES által gyártott távirányítós repülőgépet már bemutattam nektek itt az oldalon. Érdekes és különleges játék volt a maga idejében a földön guruló repülőgép.
Most ezt magatok is kipróbálhatjátok, bár egy kis munkát azért kell belerakni a dologba. A repülőgép légcsavarjait mindenképpen pótolni illene és a két hajtó kerékre gumit kell keresni. Egy kis ötleteléssel persze ezek mind megoldható problémák.
A legjobb pedig, hogy ráadásnak egy Prefo autópálya versenyautó is jár a repülőgép mellé.
A kettő ára együtt pedig mindössze 7000 Ft.
Xilofon - Gyerekkorom egyik kedvenc hangszere volt a fából és fém lemezekből összeálló Xilofon ütős hangszer, ami olyan csodálatos hangokat adott ki, hogy az valami csoda volt.
Persze nem ártott volna tudni játszani rajta rendesen, de még a zenei tudás hiánya ellenére is élvezettel ütögettem a lemezeket.
Most ezt az élményt élhetitek át ezzel a hangszerrel, ami 2200 Ft-ért lehet a Tietek.
Törpeautó - A Lemezárugyár Törpeautóját sem kell különösebben bemutatni senkinek. Egy klasszikus darab, amiben egy megfeszíthető szerkezet volt megtalálható, ami előre vitte az autót.
A szerkezetet pedig úgy lehetett működésbe hozni, hogy a sofőr fejét le kellett nyomni. Ezt követően a fejet elengedve az autó eszeveszett száguldásba kezdett és meg sem állt, amíg a rugós szerkezet és a lendület vitte előre.
Most egy ilyen klassz kisautóval nosztalgiázhattok. A licit pedig 3499 Ft-ról indul.
Kínai bolygókerekes játékok - Rögtön két darabbal is gazdagíthatjátok a kínai játékok gyűjteményeteket, ha beneveztek Ti is erre az aukcióra.
Az egyik egy ME-627-es tűzoltóparancsnoki autó, míg a másik az ME-083-as távolsági busz.
Mind a két játék foglalkozós, de valószínűleg ebben az állapotban is beférnek egy gyűjteménybe. A licit jelenleg 2005 Ft-on áll.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!