A következő időszakban mutatok majd nektek néhány olyan régi játékot és más érdekes retro tárgyat. amivel eddig még nem találkozhattatok.
Ez annak köszönhető, hogy Csörgő Istvántól kaptam érdekes és különleges régiségeket. A ma bemutatkozó játékot is neki köszönhetem és nem véletlenül ismerhetitek meg elsőként a gyerekeknek készült helikoptert amit a Nomura cég gyártott.
A Nomura céget 1923-ban alapították Tokióban és egészen a 70-es évekig a gyártó minőségi lemezből készült játékairól volt ismert.
Számtalan darabbal még mind a mai napig találkozni, amelyek között az elektromos, a felhúzós és az egyszerű lendkerekes játékok is megtalálhatóak. A Nomura a többi hasonló gyártóhoz hasonlóan a kínai olcsó tömegtermékek áldozatává vált, aminek köszönhetően 1992-ben felvásárolta a céget a Hasbro.
Azóta a Nomura játékok már csak a gyűjtőknél élnek tovább és az ő féltett kincseik közé tartoznak.
A játékot Istvántól gyakorlatilag egy nylon szatyorban kaptam meg apró darabokban és a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen próbáljam meg életre kelteni.
A játék előző tulajdonosának tervei között szerepelt, hogy újra talpra állítja majd a játékot és ehhez szét is szedte és igyekezett a hibát is megtalálni, de végül mivel az unokákat nem hozta lázba az amúgy gyönyörű formájú helikopter, így a felújítás is elmaradt.
Egy külön bejegyzésben majd bemutatom és elmesélem nektek a felújítás folyamatát és a hibát és annak az okát is, de a lényeg hogy nekem kellett életre keltenem a játékot, ami azért viszonylag rövid idő alatt sikerült is.
Ennek eredményeként most bemutatom nektek a már újra régi fényében tündöklő Nomura Highway Patrol Helicoptert.
A helikopterről nagyon sok helyen azt olvastam, hogy az 50-es években készítették, de én a helikopter formai világa miatt inkább a gyártást a 70-es évek elejére tenném.
Az biztos, hogy formára számomra a helikopter a 70-es éveket idézi.
A játék lemezből készült és viszonylag nagy méretekkel rendelkezett. A 36 cm-es hosszúsághoz kb. 8 cm-es szélesség és 13 cm-es magasság tartozott és persze még a rotor, amit ebben az esetben nem számoltam.
A lemezből készült játékon azért használtak bőségesen műanyagot is, így többek között a rotorok, az alsó részen található két leszállótalp és az elemtartó fedele is műanyagból készült pár egyéb aprósággal együtt.
Igen, jól olvastátok az elemtartó fedele is, ugyanis ez egy elemes jármű volt amibe 2db 1.5 V-os góliát emelet kellett behelyezni a működtetéshez.
A jármű alján összesen három kerék volt megtalálható. A hátsó dupla kerék volt felelős a hajtásért, míg az elemtartóra helyezett kereket lehetett forgatni és ezzel előre be lehetett állítani a haladás irányát.
A bekapcsolást követően a gyerekek már nem tudták módosítani ezt, ugyanis a jármű arra haladt amerre az első kerék fordítva volt.
Ennek megfelelően ez egy nem túl izgalmas játék volt. Gyakorlatilag nagyon hasonlított a kor bolygókerekes járműveire, így ezt a játékot is fel kellett dobni néhány 'extrával'.
Ilyen extra volt a forgó légcsavar. A játék bekapcsolását követően a légcsavar elkezdett forogni és a játék működése alatt ez a mozgás nem is állt meg.
Persze ez így kevés lett volna, ezért még némi fény is került a játékba, ami a fülke mögött elhelyezett plexi búra alatt lett elhelyezve és olyan hatást keltett mintha a hajtóműben villogna valami láng.
Nagyon érdekes hatása volt, de igazán ez a funkció csak sötétben érvényesült.
Mint a címben is szerepel ez egy autópályán használt rendőrségi helikopter volt. A dekoráció is ennek megfelelő. Fekete-fehér szín dominált a lemezeken és a Highway Patrol felirat, de azért más dekorációs elemek is kerültek a fémből készült testre.
Érdekessége a játéknak, hogy bár a hátsó ablakok gyakorlatilag csak festéssel lettek jelezve, a pilótafülke ablakai plexiből készültek és mögötte két szépen kidolgozott pilóta volt látható.
A játékot a Nomura más dekorációval is gyártotta, így rá lehet akadni piros színű tűzoltó és sárga színű ADAC változatra is.
A hozzám került rendőrségi változat ahogy írtam újra régi fényében tündököl. Erről reményeim szerint majd Ti is meggyőződhettek, de amíg személyesen nem tudom megmutatni nektek a játékot, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!