MF-254 Friction Sedan Voiture
2025. május 10. írta: ToyaHSW

MF-254 Friction Sedan Voiture

mf-254_1.JPG

Ezúttal ismét egy régi játékot hoztam nektek, amit a kínai játékgyártásnak köszönhetünk és szerintem valamikor a 80-as évek legelején készülhetett az autó formája alapján.
Ez a játék pedig nem lesz más mint a lendkerekes MF-254-es szedán, ami egy igazán klassz kisautó.

Persze akik ismerik a kínai játékok már a címnél tudták, hogy miről lesz szó. A kínai játékgyártás központosított volt a 60-as évektől kezdve és ennek megfelelően csak néhány gyártó készített játékokat.
Ezek nagyobbik része lemezből került legyártásra és valamilyen jármű alapján készítették el. A játékokat kódjellel látták el, ami megkönnyítette a beazonosítást és a benne alkalmazott megoldásra is utalást tartalmazott a kód.
A járművek ME (elektromos), MS (felhúzós) vagy MF (lendkerekes változatban kerültek a boltok polcaira, de nem volt ritka az sem, hogy egy-egy sikeresebb darab több változatban is megvásárolható volt.
A kínai játékokat kettősség jellemezte. Vagy nagyon jó és élethű játékokat készítettek vagy pedig teljesen elnagyolt, formailag kidolgozatlan darabokat kaptak a gyerekek.
Az élethű játékok általában sikeresebbek is voltak és gyakran egy-egy sikeres autómodell alapján lettek legyártva.
Ezt a vonalat erősíti majd a ma bemutatott MF-254-es is, amit sokan egy Mercedeshez hasonlítanak legszívesebben.

Amit mindenképpen tudnotok kell a kocsiról, hogy három különböző színben gyártották. A lendkerekes kisautó készült a kínai játékoknál annyira előszeretettel használt vörös színben, kékben, de a leggyakoribb a hozzám is került kicsit rózsaszínes beütésű változat volt.
A karosszéria és az alváz is fémből készült és mivel MF kódjelű játékról van szó, így egy lendkerekes szerkezet dolgozott benne, ami a hátsó kerekeket hajtotta meg.
A kocsi külseje valóban emlékeztet egy Mercedesre, annak is leginkább a 280-as változatára.
A játék változat persze a valódival ellentétben bőségesen tartalmazott krómozott alkatrészeket. Az első hűtőrács és lökhárító, az oldalt futó csíkok, az ablakok keretei, a kilincsek és a hátsó lökhárító is krómozást kapott.

Az ablakok kék színt kaptak és teljesen le vannak sötétítve. Ez egy kicsit olyan gengszter hangulatot kölcsönöz a játéknak, de mi tudjuk hogy ezzel csak a belső kidolgozás hiányát palástolták el a gyártók.
Összességében a karosszéria a részletgazdagság hiányának ellenére is egészen rendben van.
Az alváz a megszokott rücskös festéssel ellátott fém lemez, ahol semmi nem lett kidolgozva. Egy teljesen sima lemez, amit csak a futóművek és a lendkerekes szerkezet fülei szakítanak meg.
A lendkerekes szerkezetről is kell ejtenem néhány szót. A dobozon a Realistic Sound Effect felirat olvasható, ami annyit tesz, hogy a lendkereket felpörgetve a játék sivító hangot adott ki magából.
Ezt egy lendkerékre kötött elemmel érték el, ami gyakorlatilag a kínai játékokból sokban megtalálható volt.

A futómű is egészen jó. A kerekeken krómozott dísztárcsák fedik el a felniket, amelyeken valódi gumiból készült abroncsok találhatóak.
Összességében egy nagyon szépen kidolgozott játékról van szó, aminek nagyon örülök hogy a gyűjteménybe került és ezért Harangozó Richárdot illeti köszönet.

Egyetlen apró kilincs hiányzik az autóról, ami azonban egyáltalán nem zavaró. A doboz felső része is megmaradt egészen jó állapotban, míg az alsó részt magam gyártottam le hozzá,
Reményeim szerint a többi játékkal együtt ezt a kocsit is láthatjátok majd személyesen, de amíg nem tudom nektek megmutatni addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1618856108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása