NIKKO Chariot 2 RC autó
2022. november 01. írta: ToyaHSW

NIKKO Chariot 2 RC autó

chariot_1.JPG

A 80-as évek nyugati játékgyártásának egyik meghatározó szereplője volt a NIKKO cég, akiknek a különböző RC irányítású játékain egy egész korosztály nőtt fel.
Elsőként szokás szerint a gyártó cégről írnék néhány mondatot, majd ezt követően mutatom be a játékot Nektek.

A NIKKO-t 1958-ban alapította Takeshi Hattori Japánban. Az RC vezérléssel a cég 1966-ban kezdett el komolyabban foglalkozni és 1973-ban már sorozatban készültek a cégnél a különböző RC vezérlők.
1977-ben a NIKKO a fejlődés érdekében terjeszkedésbe kezdett, aminek eredményeként gyártóüzemeket nyitottak az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában, Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, Dél-Amerikában és Új-Zélandon.
A NIKKO egészen 2014-ig működött önállóan, azonban akkor felvásárolta a Toy State cég, akiknek köszönhetően azóta még tovább bővült a NIKKO termékpalettája.

Ma azonban a boldog 80-as évekből hoztam nektek egy játékot bemutatásra, ami nem lesz más mint a Chariot II-es (vagy 2-es, hiszen hol így, hol úgy van írva) futurisztikus buggy. A NIKKO kínálatában megtalálhatóak voltak a legkülönbözőbb RC játékok, de az igazán népszerűnek természetesen az autók számítottak, amelyek között a terepen használhatóak a gyerekek kedvencei voltak.
A játék 1:20-as méretaránnyal rendelkezik, aminek köszönhetően egy viszonylag nagy méretű játékot kaptak a gyerekek.
A NIKKO a buggy formájánál szabadjára engedte a tervezők fantáziáját, aminek az eredménye egy futurisztikus jármű lett, aminek sok apró részlete csak akkor válik igazán érdekessé ha jobban szemügyre vesszük a járművet.
Első és legfontosabb, hogy a játék műanyagból készült. Mind a karosszéria, mind pedig az alváz műanyagból van, aminek köszönhetően sikerült elég alacsonyan tartani az előállítás költségeit.
A jármű alapjában véve egy zárt buggy, azonban legkevésbé sem hasonlít az általunk megszokott formára. Ilyen mintha egy repülőgép törzsére kerekeket szereltek volna. Ezt az összhatást erősítik a jármű hátulján és oldalán elhelyezett szárnyacskák is.
A játék első részét egy hullámtörőhöz hasonlító elem uralja, aminek valószínűleg az volt a funkciója hogy a játék magasabb akadályokon is áttudjon menni. Emögött volt megtalálható a fülke.
A fülke oldalából két szárnyhoz hasonlító elem nyúlt ki, ami mögött a játék hátsó részén két újabb vízszintes szárnyat találhattak a gyerekek.
A fülke mögött egy bordázott rész volt megtalálható, ami valószínűleg a motorburkolatot hivatott jelölni. A motorburkolat mögött két függőleges vezérsíkra emlékeztető szárny kapott helyet, ami mögött egy átlátszó piros plexi kupakot találhattak a gyerekek.
A jármű oldalán a buggykra jellemző bukócsöveket is felfedezhették a gyerekek, de a gyanúm szerint ez azért kerülhetett fel a játékra, mivel azonos alvázat kaphatott egy valódi buggy kisautóval.
A karosszéria dekorációjára is igyekeztek figyelni a NIKKO-nál, ennek köszönhetően számtalan látványos matrica került fel a járműre. Szerencsére erre bőven akadt is hely, így sikerült feldobni az amúgyis érdekes formájú autót még jobban.

A jármű hátsó részén két hatalmas rugót is láthattak a gyerekek, ami egészen látványos volt ám játék szempontból nem volt funckiója. Persze ha kellő erővel ránehezedtek a gyerekek a játék hátsó részére, akkor le lehetett nyomni a rugókat, de játék közben ennek nem volt jelentősége.
A hátsó kerekek kaptak hajtást. A kerekek igazán érdekesek és látszik, hogy valóban inkább kültéri játékra készítette a NIKKO a Chariot 2-est. A felnikre valódik gumik kerültek és minden gumin apró bütykök találhatóak, ami a jobb kapaszkodást hivatott szolgálni.

Az autó alváza nem túl fantáziadús kidolgozású. A teljesen sima alváz közepén volt megtalálható az elemtartó, amiben négy darab AA-s elemet kellett behelyezni. Az elem elhelyezése a kocsi egyensúlyának a megőrzése miatt volt fontos, így komolyabb ugratások után is a kerekeire érkezett a jármű.
Az elemtartón kívül két kapcsolót lehetett találni a játék alján. Az egyikkel bekapcsolni lehetett a játékot, míg a másikkal a sebességet lehetett állítani. Ezen kívül még egy egyenesfutás beállítására szolgáló mozgatható kar volt a játék alsó részén elhelyezve.

A távirányító a 80-as évek NIKKO játékaira jellemző kialakítást kapott. Összesen két kar volt található a 9V-os elemmel működő távirányítón. Az egyik karral az előre hátra irányt tudtuk változtatni, míg a másik kar segítségével jobbra-balra tudtunk kormányozni az autót.
Érdekesség, hogy a kormányzás csak előre-hátra haladás közben működött, így álló helyzetben nem lehetett előre megtervezni és szépen óvatosan végrehajtani a manővereket.
Akkoriban ez a megoldás teljesen elfogadott volt és gyerekként ezzel együtt tudtunk élni.
A hozzám került játék az eredeti dobozával érkezett meg. A doboz a szokásos hungarocell, karton kombó. A doboz tetején és oldalán játékra jellemző fotók, feliratok és magyarázó rajzok találhatóak.

A kocsi teljesen üzemképes. Erről most sajnos nem tudok nektek bemutatót tartani, de valószínűleg hamarosan a TikTok oldalon egy rövid bemutató erejéig feltűnik majd a játék.
A múzeumban reményeim szerint ezt az autót is kipróbálhatjátok majd, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9517967384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ummi 2022.11.05. 21:03:20

Nekem van jópár Nikko RC, a csúcs szerintem a Dictator, dupla motorral és négykerék-meghajtással!
süti beállítások módosítása