Babylon építőjáték
2022. október 18. írta: ToyaHSW

Babylon építőjáték

babylon_1.JPG

A mai napon egy olyan hazai gyártású építőjátékot mutatok be nektek, aminek egy későbbi változatát már láthattátok a blogon, ez pedig nem lesz más mint a Babylon építőjáték.
Őszintén szólva bár az egyik legnépszerűbb hazai játékról van szó, mégis a játék múltjának a dokumentálása egészen minimális. Ez persze annak is köszönhető lehet, hogy egy olyan játékról van szó, amivel még ma is találkozhatnak a szülők a játékboltok polcain.

A Babylon több változatban is készült, amelyek megjelenése változatos írásmódot is hozott magával. A játék első változatán a Babylon szó szerepelt, amit a későbbi modernebb külsőt kapó változatokon lecseréltek Babilonra.
A két változat tartalmában is eltért egymástól, ugyanis a 80-as évek végén érkező második változatban már különböző hosszúságú pálcikákkal találkozhattak a gyerekek.
De mi is volt a Babylon építőjáték?

A Babylon egy műanyagból készült építőjáték volt, ahol a gyerekek golyókból és pálcikákból építhették meg azokat a dolgokat amit elképzeltek.
A játék nagy előnye volt, hogy tényleg szabadon szárnyalhatott a gyerekek fantáziája, ugyanis a golyókon elhelyezett nagy mennyiségű furatnak köszönhetően szinte bármilyen szögben elhelyezhetőek voltak egymáshoz képest az egyes elemek.
A végeredmény általában nem volt könnyen felismerhető, de azért rá lehetett jönni, hogy a játékos kisgyerek egy házat vagy egy autót próbált megépíteni.
A gyerekek 50 darab színes golyót és számtalan apró színes pálcikát, amelyekből tényleg bármit megépíthettek maguknak.
A golyók sárga, fehér, zöld, kék és piros színt kaptak és minden golyón 26 furat volt megtalálható. Ezekbe a furatokba lehetett bedugni a pálcikákat. A pálcikák piros, sárga, fehér, zöld és sötétkék színben készültek el.
A furatokkal ellátott golyóknak köszönhetően a gyerekek pedig akár térbeli tárgyakat is elkészíthettek a játék segítségével.
Ehhez némi iránymutatást a dobozfedél belső oldalán kaptak, néhány egyszerűbb rajz segítségével.
Apropó doboz. Az első változat doboza sokkal egyszerűbb grafikával várta a gyerekeket. Lényegében a fehér dobozon a feliraton kívül egy viszonylag durván megrajzolt kisfiú és egy Babylonból épített rakéta volt megtalálható a játék neve mellett.
A dobozon belül egy bliszterben katonás rendben sorakoztak egymás mellett a golyók, míg két rekeszben a pálcikákat találhatták meg a gyerekek.

A népszerűségét szerintem leginkább annak köszönhette a játék, hogy tényleg nagyban adott a gyerekek kreativitására. Talán ennek a szabadon engedett alkotó szellemnek is volt köszönhető, hogy a játékkal minden óvodában lehetett találkozni akkoriban és az első időkben az iskolákban is előszeretettel használták kémia órákon különböző vegyületek térbeli bemutatására.
Ahogy emíltettem a játék mind a mai napig megvásárolható és bár népszerűsége nem vetekedhet a mai modern játékokéval, mégis van olyan szülő aki szívesen ad ilyen játékot a gyereke kezébe.

A hozzám került változat tényleg nagyon szép állapotban maradt meg. A doboz parádésan jól néz ki még így 40-50 év elteltével is és a beltartalom is egészen jól fest.
Összesen egy golyó hiányzik és néhány pálcika rövidült meg az évek alatt.
Persze a Babylon ezen változatával is találkozhattok majd, de amíg nem tudom személyesen bemutatni nektek ezt a játékot addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9717957372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.05. 14:52:12

Nekem volt ilyen a hatvanas években. Érdekes volt. De én feszegetni próbáltam a rendszer kereteit, elégedetlen voltam a furatok által meghatározott 45 fokos illesztési szöggel, de aztán a családban valaki felfigyelt arra, hogy a pálcák óvatosan egy kicsit meghajlíthatók, adva egy kis lehetőséget a mátrixtól való eltérésre. Ahogy látom, erre ennek a példánynak a régi tulajdonosa is felfigyelhetett. :-) Jó volt látni a képeket.
süti beállítások módosítása