Gama Porsche Carrera 10 távirányítós autó
2022. augusztus 30. írta: ToyaHSW

Gama Porsche Carrera 10 távirányítós autó

porschecarrera10_1.JPG

Az utóbbi időben nem volt az oldalon távirányítós autó bemutatva (ennek oka az, hogy egyre nehezebb a gyűjtemény bővítése ezen a területen), de most éppen itt az ideje hogy egy újabb régi távos autót ismerjetek meg.
Ezúttal egy Németországban gyártott versenyautót mutatok be nektek, ami igazán érdekes és különleges volt a maga idejében. Ez a távirányítós autó pedig a Gama Porsche Carrera 10-es lesz.

Persze ezúttal is elsőként néhány szót kell ejtenünk a gyártóról, a Gamáról.

A cég története egészen 1882-ben került alapításra és neve az alapító Georg Agát Mangold nevének kezdőbetűiből áll össze. Az első játékok kizárólag bádogból készültek, majd a 40-es évektől már préseléssel gyártják a fém kisautókat.
A 60-as évektől kezdve a műanyag betör a céghez is, ami olcsóbb előállítást, ám jóval kevésbé tartós játékokat eredményez. A 60-as, 70-es években a cég már gyárt távirányítós autókat is. A nagy riválisnak számító Schücoval együtt folyamatosan fejlesztenek és megújítanak ezen a területen, ami hihetetlen versenyt eredményez a két cég között.
1980-ban megvásárolják a Schücot és ezzel egyidőben a megvásárolt cég székhelyét áthelyezik Fürthbe. 1990-ben az anyavállalat egyesíti a Schuco, GAMA és Trix márkákat és így folytatják a tevékenységüket egészen 1996-ig, amikor eladják a vállalatot a Märklinnek.

A Porsche Carrera 10-es távirányítós autó elsőnek az 1972-es katalógusban tűnt fel, így valamikor 72 körül készülhetett a hozzám került darab is. Ebből már könnyedén kiszámolhatjátok, hogy egy 50 éves játékról lesz ma szó.
A Porsche 910 Carrera 10-es összesen egy szezont futott a gyári csapat színeiben és a legnagyobb vetélytársa a Ferrari Dino 206P és a Ford GT40-es volt.
A Porsche két változatban készítette el a Carrera 10-est. Készült belőle 6 hengeres és 8 hengeres változat is. A típus nem lett igazán sikeres, de az első győzelmüket hazai pályán szerezték meg, amikor a Nordschleife 24 óráson a Porsche hat gyári autójából három megszerezte az első három helyet a versenyen.
Mivel a várt siker azonban igazából elmaradt, így hamarosan lecserélték a Porsche 907 Long Tailsre.

Ezt a csodálatok és mára különlegessé vált autót készítette el egykoron a Gama távirányítós formában a gyerekek számára is.
A kocsi műanyagból készült és több színben is gyártásba került. Készült a versenyautóból fehér, piros és sárga változat is.
A kocsi vezetékes távirányítóval rendelkezett, ami azt jelentette hogy a gyerekeknek bizonyos távolságról követniük kellett az autót és így irányíthatták. A kocsi képes volt előre-hátra, valamint jobbra és balra haladni. A kormányzásról egy bowden gondoskodott, amit a távirányítón található kormánykereket eltekerve feszíthettünk meg és ez fordította el a játékautó első kerekeit.
A kocsi hátsó kerék hajtást kapott, ahol a forgó mozgás megfelelő átviteléről a kemény gumiból készült kerekek gondoskodtak.

A karosszéria igazán igényes és pontos munka. Bár minden apró részlet műanyagból készült, de mégis egészen szépen sikerült a Porsche 910 Carrera 10-es másolása.
A karosszéria ráadásul számtalan apró meglepetést is tartogatott. Ezek közül az első amit azonnal felfedezhettek a gyerekek a nyitható ajtók volt. A két sirályszárnyas ajtó felnyitását követően egészen jó betekintést kaphattak a gyerekek a belső térre, amit azért igyekeztek viszonylag részletesen elkészíteni.Megvannak az ülések, a műszerfal és a kormánykerék is.
A hátul található motorházon egy átlátszó műanyag plexi lap kapott helyet. Ez jelezte a motorháztetőt, amit természetesen fel is lehetett nyitni.
Az autó elején pedig egy fehér rész volt megtalálható, ami alatt szintén egy csomagtartó volt megtalálható - igaz egy versenyautón ez egy kicsit furcsa, de egy játék esetében azért elnézhető a dolog.
A nyitható elemeken kívül még fénnyel is igyekezett elkápráztatni a gyerekeket a játék, amit a motornál helyeztek el. Ahogy a gyerekek előre vagy hátra elindultak az autóval, akkor egy kelepelő hang kíséretében piros fény is felvillant a motortér körül.
A dekorációra is figyeltek a Gamánál. Ennek köszönhetően néhány matrica is felkerült a játékra. Elől és hátul Gama Rally matricát találhattak a gyerekek, míg a két ajtóra és a kocsi elejére is felkerült a 11-es rajtszám.
A hozzám került játék dekorálását szorgos gyerekkezek egészítették ki Varta és Continental logóval és P betűvel.

Az alváz nem lett ennyire részletesen kidolgozva. Lényegében csak néhány részlet került rajta jelölésre. Ezen kívül összesen csak az autó típusát és a gyártó logóját öntötték rá a műanyag alvázra.

A távirányítóról is kell ejteni néhány szót. Itt kapott helyet a működtetéshez szükséges 2 db 1.5V-os góliát elem. Az irányításhoz szükséges dolgok a távirányító két oldalán kaptak helyet. Az egyik oldalra került a kormánykerék, míg a másik oldalon a haladási irányhoz szükséges gombok kaptak helyet.

A hozzám került játék egészen szép állapotban maradt meg. Szerencsére tökéletesen működik, így gond nélkül lehet szlalomozni az autóval.
Persze apróbb hibák és hiányosságok akadnak, de ez egy 50 éves játék esetében egyáltalán nem tragikus dolog.

Ezt a kocsit is majd láthatjátok reményeim szerint, de amíg nem tudom nektek bemutatni a gyűjteményt addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4517919907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása