Tyco Terrain Twister
2022. július 12. írta: ToyaHSW

Tyco Terrain Twister

terraintwister_1.JPG

A mai napon hoztam nektek egy igazán érdekes RC irányítással rendelkező járművet, amit a Tyco készített egykoron, majd a későbbiekben a Mattel kínálatában is jelen volt.
Ez pedig a Terrain Twister, ami lényegében a szabadtéren minden terepen kiválóan elboldogult és csavarorsós hajtásának köszönhetően a gyerekeken kívül a felnőttek is szívesen játszottak vele.

A csavarorsós hajtás nem újdonság a járműiparban. Már 1907-ben szabadalmaztatták ezt a hajtást, amit kifejezetten sáron, mocsaras terepekre szántak.
A hajtás a későbbiekben feltűnt 1920 körül a Ford Snow Devillen, majd a II.világháború idején a M29 Weasel nevű járművön, a háborút követően pedig olyan járműveken mint a Riverine Utility Craft, a Marsh Screw Amphibiant vagy a ZIL-2906.
Ezek közül leggyakrabban a ZIL-2906-osról láthattok képeket, ami kifejezetten nehéz terepre lett kifejlesztve és az űrből visszatérő űrhajósok szállítására használták jellemzően.

Mint láthatjátok a Tyco azért nem a semmiből találta ki ezt a meghajtást, hanem a való életből vette kölcsön annak minden előnyével és hátrányával együtt - de erről majd később.
A Tyco a játék gyártását a 90-es évek első felében kezdte meg. Ekkor még valamennyire ment a cégnek a szekér és ennek köszönhetően az olcsó kategóriában elég érdekes járművekkel igyekeztek felkelteni a gyerekek figyelmét. Elég ha csak a Shell Shockerre gondoltok, ahol a kerekek helyett lényegében kagyló formájú talpak biztosították a jármű haladását.
A Terrain Twister ettől tovább mint és a valódi életből kölcsönvett csavarorsós hajtással készítette el a járművet, ami nagyon sok lehetőséget tartogatott magában, ami biztosította az érdekes játékélményt.

A Terrain Twister leginkább egy fantasztikus járműre hasonlított. Lényegében ebben a formájában akár egy sci-fi filmben is feltűnhetett volna. Áramvonalas külső, egy szárny a jármű hátsó részén és egészen szélesen ülő csavarhajtás.
Ennek a szélesen terpesztő hajtásnak köszönhetően a játék rendkívül stabil volt és felborítani szinte lehetetlen volt.
A külső minden része műanyagból lett elkészítve. A karosszéria - mert hívjuk így - engem leginkább egy rovarra emlékeztet formára. Több színben is készült a játék, amelyek között a sárga, a piros és a kék színű változatok is helyet kaptak.
A karosszérián a fülke mögötti részen található egy felnyitható fedél. Ide került be a Tyco által szívesen használt Flexpack akkumulátor, ami a játék működtetésére szolgált. Az akkumulátor tartója mellett volt található egy bekapcsoló gomb, amivel áram alá lehetett helyezni a játékot.
A karosszérián néhány matrica is megtalálható volt. A fülke tetején egy Tyco matricát, míg a hátsó szárnyon egy Terrain Twister matricával lehetett találkozni.

A távirányító a játékhoz illő színben készült. A távirányítón egy aprócska joystick és egy billenőkapcsoló volt megtalálható. A távirányítóba egy 9V-os elem került és a járműhöz hasonlóan itt is az elemtartó feletti részen található kapcsolóval lehetett üzembe helyezni a távirányítót.
A távirányítón a joystick segítségével a haladás irányát tudtuk meghatározni. A játék tudott előre, hátra menni, egy kis ügyességgel fordulni, de még oldalazásra is képes volt.
A kapcsoló segítségével a csavarhajtást lehetett össze vagy szét állítani.

A jármű igazából csak terepen működött jól a lakásban elvérzett. A parkettán elcsúszott, míg a szőnyegekkel a csavarhajtás nem boldogult.
Ellenben a szabadban igazán elemében volt a Terrain Twister. Kiválóan boldogult még a nehezebb sarasabb terepeken is a hajtás egyediségének köszönhetően, az pedig már csak apró extra volt a játékkal kapcsolatban hogy a vízen is nagyon jól tudott haladni.

Érdekesség a játékkal kapcsolatban, hogy egy kis szerencsével mind a mai napig beszerezhető a nagyobb nyugati oldalakról teljesen új állapotban. Persze már a Hot Wheels neve alatt szerepel a játék, akik felvásárolták a Tyco céget a 90-es években.
A játék olyan 150 dollár körüli áron vásárolható meg, amire még a postai költségek is rárakódnak.

Hozzám két eredeti Tyco által változat került. Az egyik piros, míg a másik zöld színben pompázik. Persze nagyon szép lenne ha mind a két játék tökéletesen működne.
Sajnos csak a piros változatot lehet életre kelteni, de a működés ideje itt elég rövidke valami elektromos túlmelegedésnek köszönhetően. Ez persze egyáltalán nem tragédia, hiszen nem mai darab a játék és a kipróbálásra így is lehetőség nyílik.
A külső állapot kiváló mind a két játék esetében, amiről reményeim szerint Ti is meggyőződhettek majd.
Amíg azonban nem tudom megmutatni nektek ezt a játékot, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4717879045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása