Intercosmos holdjáró
2021. június 10. írta: ToyaHSW

Intercosmos holdjáró

intercosmos_1.JPG

Ezúttal ismét egy olyan játékot mutatok amivel már találkozhattatok az elmúlt hetekben egy Blog TV adásban. A játék pedig nem lesz más mint a Szovjetunióban gyártott távirányítós Intercosmos holdjáró.
A Szovjetunió mint űrhatalom komoly energiát fektetett a különböző űrhajózással kapcsolatos játékok készítésébe. A szovjet játékgyártók ennek köszönhetően számtalan óraműves, lendkerekes és elektromos űrjátékot gyártottak.
Teljesen érhető módon az elektromos játékok voltak az igazán népszerűek, amelyek között bőségesen megtalálhatóak voltak a bolygókerekes (vagy kitérő) és a távirányítós játékok is.

Elég ha a bolygókerekes játékok közül csak az Ikar-7E-re, a Straume Planetohodjára gondoltok vagy a távirányítós játékok közül eszetekbe jut a Lunnik holdjáró, a Planetohod Marsjáró vagy a valódi jármű alapján gyártott Lunohod  2.
Ebbe a vonalba illeszkedett tökéletesen bele a ma bemutatásra kerülő Intercosmos felirattal érkező távirányítós űrjármű is.

A játék a 80-as években készült és rögtön két változatban került a boltok polcára. Kapható volt vezetékes távirányítóval és RC irányítással is megvásárolható volt valamivel drágábban. Érdekesség, hogy az RC távirányító a GNOM sorozat második változata volt, aminek későbbiekben megérkező hármas változata került a Lada Samarához és más játékokhoz is.
Mivel hozzám a vezetékes távirányítóval szerelt változat került, így erről tudok nektek alaposabb leírást adni. Vágjunk is rögtön a közepébe!

A játék külsőre nem nagyon tér el a többi korabeli szovjet űrjárműtől. Ezek általában a színükben és a felépítmény formájában tértek el egymástól.
Az Intercosmos holdjárón egy kék színű gömb alakú kupola uralja a felső részt, amely alatt az űrhajósok látszanak az irányítópult előtt. A kupola mögött egy szürke műanyag rész látható, amelyen két felnyitható ajtó látható de ezeket felnyitni nem lehet.
A jármű hátsó részén pedig egy antenna kapott helyet, ami kidolgozásában és részletességében sokkal jobban kidolgozásra került mint más játékok antennái és ráadásul még le is lehetett szerelni egyszerűen a játékról, így lecsökkentve a törés kockázatát.
Az alváz műanyagból készült és ebben kaptak helyet a motorok, a futómű és az elemtartó is. Az alváz elején egy átlátszó plexi, míg hátul két piros színű plexi volt megtalálható. Ebből sokan már azonnal tudják, hogy a játék belső részében égők voltak elhelyezve, amelyek a játék haladásakor világítottak.
A jármű hernyótalpas volt, azonban a futóműnek a legérdekesebb része mégsem ez, hanem a kiszedhető kerekek. A játékból a legelső és a leghátsó hajtott kerekek kivételével a kerekeket ki lehetett szerelni egy egyszerű mozdulattal. Ennek nagy előnye volt a tárolásnál, hiszen így nem volt állandóan feszesen a gumiból készült hernyótalp, ami növelte a tartósságot.
Ahogy már említettem a játék alvázába kellett elhelyezni az elemeket, amelyekből összesen 6 darabot kellett betuszkolni a tartó megfelelő helyére (1.5 V-os baby elemekre volt szükség) és máris indulhatott a móka.

Ehhez kézbe kellett venni a távirányítót, ami viszonylag egyszerű felépítésű volt és drót kötötte össze a játékkal. Ahogy említettem készült RC változat is, de a távirányító mind a két játéknál azonos volt.
A távirányítón összesen két gomb kapott helyet, amelyeket két irányba lehetett kapcsolni. Elég egyértelmű módon a gombokkal a bal és jobb oldali motorokat tudtuk vezérelni és így lehetett a játékot jobbra és balra fordítani. Ha egyenesen akartunk haladni a járművel, akkor mind a két motort el kellett indítani ennek megfelelően a távirányítón is mind a két gombot a megfelelő irányba kellett kapcsolni.
A játék előre és hátra is tudott menni természetesen, ehhez a kapcsolókat a távirányítón az ellenkező irányba kellett billenteni.

Ahogy a jármű haladt az elől és hátul található fények is kigyulladtak, valamint az antenna is elkezdett forogni. Ez azért akkoriban elég jól nézett ki és persze a gyerekek is ennek megfelelően el voltak ájulva a játék tudásától.
Különösen érdekes volt vele este játszani a lakásban, amikor a sötét szobát is bevilágította a játék fénye. A hernyótalpnak köszönhetően a küszöbök vagy a mesterségesen épített akadályok sem jelentettek problémát a játék számára, ami lényegében mindenen át tudott menni amíg volt az elemekben elég energia.

Sajnos mára nagyon kevés jó állapotban megmaradt darab maradt ebből a távirányítós játékból. Szinte az összes példányról hiányzik valami vagy pedig törésekkel, repedésekkel vannak tarkítva ezeket a játékok.
Szerencsére nekem egy épségben megmaradt darab került a birtokomba. Ezen még az első időszakban elvégezték a kábelek cseréjét, ugyanis az eredeti nem sokáig bírta.
A játék egyetlen hibája az volt, hogy az egyik hajtásnál a kuplung el volt törve. A törött darab helyett nyomtattam új alkatrészt és így ismét régi fényében pompázik a játék.

Persze ezzel a kinccsel is találkozhattok majd a múzeumban, de amíg nem tudom személyesen megmutatni nektek a szovjet Intercosmos holdjárót, addig maradnak a fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1216576352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása