HOMAS Benelux-Tour Tivoli
2020. február 04. írta: ToyaHSW

HOMAS Benelux-Tour Tivoli

benelux_1.JPG

Aki követik a blogot pontosan tudják, hogy vannak olyan játéktípusok amelyekért elég erőteljesen rajongok. Ilyenek a távirányítós autók, a TOMY által gyártott elektromos játékok vagy éppen a flipper és tivoli játékok is.
A mai bejegyzésben egy ilyen játékot mutatok be nektek. A ma bemutatásra kerülő játék is a Winkler Gábor által összehozott gyűjteményből érkezett és ezt is a belga HOMAS cég gyártotta.

A Homas Spelenről az előző játékbemutatóban már ejtettem szót, így elég ide klikkelnetek hogy többet megtudjatok a cégről.
A tivoli játékokból nagyon sok különböző témájú játékot készítette a Homas. A Tivoli játékokról érdemes tudnotok, hogy lényegében a flipperek ősének számítanak és már az 1600-as évek közepétől használták azokat.
Persze az évek alatt nagyon sokat korszerűsödött a játék és egyre inkább egyszerűsödött is, így elérhetővé vált mindenki számára.
A Tivoli játékok igazából szerencsejátékok voltak, ahol semmiféle befolyása nem volt a játékosnak a már kilőtt golyóra, pusztán a szerencsében bízhatott, hogy sikerül a legnagyobb pontértékkel rendelkező furatban megállnia a golyónak.

A Benelux-Tour Tivoli nevű táblán Belgium, Hollandia, Luxemburg és Franciaország egyes részein kalandozhatunk. Ez adja a hátterét a játéknak. A tábla színes, így ebből tudható hogy a játék 1967-ben készült.
Az első változat még festetlen táblával érkezett 1964-ben.
Természetesen az országokon és városokon kívül igyekeztek feldobni a játékot különböző dekorációkkal. A tábla feldobására pedig kiváló lehetőséget biztosítottak a felfestett érdekességek. Ezek között megtalálható a motorversenyeknek helyet biztosító Assen TT versenypályához kapcsolódó motorversenyző, valamint néhány autó is amelyek között a DAF 750, a VW Bogár és az Opel GT is felfedezhető.
Persze a játék lényegét a pontok adták, amelyekhez valamelyik furatban kellett megakadnia a golyónak. Ezek a furatok különböző városoknál találhatóak és pontértékükben eltértek egymástól.
Egyes városoknál nem furatok, hanem szögekből készített félkör alakú golyófogó kerítést alkalmaztak, amelyek könnyedén megfogták a lefelé guruló golyókat.
Extraként még kapuk és egy szélmalom is felkerült a táblára. Az utóbbi kialakításánál figyeltek arra, hogy a szélmalmot megforgatva pontot tudjanak szerezni a játékosok.

A kilövésre a tivoli játékokban általában használt rugós, dugattyús kilövő szolgált, amibe kézzel kellett behelyezni a golyókat.
A tábla alsó részén egy Retour nevű rész is látható egy extra kilövővel. Ha ide esett le a golyó, akkor azt lehetőség volt visszajuttatni a játéktérre, hátha akkor sikerrel járunk.
A golyók külön zárható tartóban kaptak helyet. A golyókból 10 darab tartozott a játékhoz és a Homas Spelen az üvegből készült színes golyókat preferálta a játéknál.

A tábla mérete amúgy elég nagy, hiszen 65x41 cm-es asztalon lehetett játszani. A tábla megfelelő dőléséről az alsó részen elhelyezkedő két láb gondoskodott.
A tábla hátsó részén egy felragasztott papíron kapott helyet a játékszabály, ami szerencsére még most is megtalálható a játékon.

Nagyon klassz játék a Benelux-Tour. A táblája már kissé patinás és az évek alatt a tábla döntésére szolgáló lábak is elvesztek, de ettől függetlenül igazi klasszikus darab.
Örülök, hogy ilyen szuper Tivoli játékkal gazdagodott a gyűjtemény, hiszen így Ti is képet kaphattok róla, hogy a kapitalista országok gyerekei sok esetben pontosan olyan játékokkal játszottak mint Mi itthon.
Természetesen a múzeumban majd ezzel a kinccsel is találkozhattok, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5815459056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása