Autodrom zseb tivoli
2025. január 28. írta: ToyaHSW

Autodrom zseb tivoli

autodrom_1.JPG

Az oldal olvasói azért tisztában lehetnek már vele, hogy vannak játékstílusok és gyártók amelyeket nagyon kedvelek. Az egyik kedvenc régi játékstílusom a Tivoli, ami gyakorlatilag az én gyerekkoromnak is szerves részét képezte.
A Tivoli gyakorlatilag leginkább egy szerencsejáték volt, ahol egy golyó kilövését követően már csak azon kellett izgulnunk, hogy az melyik értéket mutató rekeszbe esik bele.
A játékkal elődjével már a XVII.században is játszottak a francia királyi udvarban.

Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán és a játékgyártók állandóan a porondon tartották a Tivoli vagy más néven Bagatelle játékokat.
A műanyagok előretörésével ráadásul új lendületet kapott a játék, aminél így lehetőség volt eltérni a hagyományos formáktól és méretektől. Készültek is bőségesen a különböző formájú és méretű játékok és a technika fejlődésével a hátlap dekorálásával a tematika is egyre változatosabb lett.

A szocialista ország szinte mindegyikében készültek Tivoli játékok, de a legtöbbet az NDK-ban és Csehszlovákiában gyártották.
Most egy cseh játékot mutatok be nektek, ami jellegzetes formájával, méretével és témájával is a gyerekek kedvence lehetett a maga idejében.

Az Autodrom névre keresztelt játékot a Smer készítette, akik az egykori Csehszlovákia egyik jelentős gyártójának számítottak.
A játék az Autodrom nevet kapta, ami magyarul versenypályát jelent. A játék hátlapjának grafikája is ebben a stílusban készült. A méreteit tekintve kb. 8x8 cm-es játék hátlapjára a gyártó rápréselte valahogy az Autodrom feliratot és még két versenyautót is.
A játéktér kialakítása viszonylag egyszerű volt. A golyó a kilövés után egy íves utat járt be, majd pedig szerencsés esetben valamelyik rekeszben landolt. A rekeszek 10, 20,30 és 40 pontosak voltak és minden játékosnak négy lövése volt.
A játékot végül az nyerte, aki a négy lövésből a lehető legtöbb pontot gyűjtötte össze.

Összességében a játék rendkívül olcsó volt és ez minden részletén meglátszik. A kilövő olyan vékony és gyenge, hogy majdnem az ember kezébe marad amikor rászánja magát a lövésre.
Persze az ár fontos tényező volt és nem a tartósságra törekedett a Smer a gyártás során. Manapság ezért is találni keveset ebből a nagyon sok műanyag elemet tartalmazó játékból.

Szerencsére hozzám egy működőképes darab került, ami ennyi év elteltével nem kis szó. Az állapota egészen jónak mondható.
Reményeim szerint valamikor majd élőben is megtudom mutatni nektek ezt a zsebre rakható tivoli játékot, de amíg erre nincs lehetőség addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9418784258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása