Trafikos kistraktor
2019. január 08. írta: ToyaHSW

Trafikos kistraktor

trafiktraktor_1.JPG

A trafikos játékokból szinte mindig lehet új darabbal találkozni. Nagyon sokat gyártottak a hazai kisiparosok, ennek köszönhetően szinte soha nem lehet tudni melyik darab kinél is készült.
Persze azért voltak felismerhető darabok, ilyen volt a Havas, a Szintai és Polefko féle műanyag játékok, de mellettük számtalan más helyen is fantáziát láttak a gyerekeknek készített fröccsöntött játékokban.

A mai napon egy általam eddig nem látott változatot szeretnék bemutatni nektek. Persze a gyártóról ebben az esetben sincs információm, de szerintem ennek ellenére érdekes darabról van szó.
A játék szinte minden eleme műanyagból készült. Ennek ellenére engem egy kicsit emlékeztet a Lesney cég által gyártott Massey Harris féle traktorra.
A kidolgozás azért nem annyira rossz mint elsőre gondolnánk, hiszen van itt kormány, vezető és még fém tengelyekre helyezett kerekek is.
Ami számomra igazán érdekessé tette a játékot, az a végtelenül leegyszerűsített forma és a színek kavalkádja.
A színekre még eddig nem tértem ki, pedig azok is megérnek egy misét. A traktor maga fehér színben pompázik, míg az első abroncsok piros, a hátsók pedig zöld színt kaptak.
A gyártás során nem tudom mi járhatott a készítők fejében, de így lényegében úgy néz ki a játék mintha a nemzeti színekben pompázna.

Igazi érdekesség, amit egészen biztosan fillérekért lehetett megvásárolni bármelyik trafikban, majd az elunt játékot a gyerekek vagy eltörték vagy egyszerűen elfeledkeztek róla és évek múlva a kukában végezték.
Szerencse, hogy ez a darab ilyen szép állapotban maradt meg, így lehetőségem nyílik majd rá hogy megmutassam nektek és kézbe is vehessétek.
Amíg azonban erre nincs lehetőség, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9614547396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása