Technokid fémépítőjáték
2017. december 11. írta: ToyaHSW

Technokid fémépítőjáték

tecnokid1.JPG

Ha azt mondom hazai fejlesztésű építőjáték, akkor nagyon sokan a Babilon golyóra, a Gabi építőre vagy valami hasonló műanyag játékra gondolnak.
Ha azt mondom fémépítőjáték, akkor biztosan kapásból a Merkur, a Meccano vagy a szovjet Konstuktor valamelyik változata ugrik be azonnal. Pedig itthon is készült fém építőjáték az 50-es, 60-as években és Technokidnek hívták.

A Technokid játékról csak homályos információk maradtak fent és mivel a dobozon egyáltalán nincs a gyártóra utaló jel, így ezekre vagyok kénytelen hagyatkozni.
A Technokid fémépítőjáték egy kisüzemben készült Budapesten. A legfontosabb jellemzője az anyaga volt, ugyanis sok más játékkal ellentétben itt alumíniumból készültek az egyes elemek.
Természetesen ezeket a megszokott módon csavarokkal kellett összerögzíteni és megalkotni amit éppen szerettünk volna. A készletek érdekessége volt még az ívelt elemek, amelyekből motorháztetőt, villamos tetejét vagy bármi mást is megalkothattunk. Ez a merőben szokatlan megoldás mind a mai napig nem igazán terjedt el - pedig néha igazán jó lenne egy-egy formára alakított elem.

A dobozban különböző méretű tengelyek, kerekek, elemek és az elmaradhatatlan csavarok és anyák találhatóak meg. A készlet, ami Tóth Ferencnek köszönhetően került a gyűjteménybe közel teljes állapotban maradt meg - már amennyire fel lehet ezt mérni egy ekkora készletnél.
Az biztos, hogy a két fényszóró elem hiányzik belőle, de még mindig ez a legteljesebb készlet amit eddig láttam.
A csúcspont, hogy az eredeti könyv is megvan hozzá, amelyben több nyelven leírva lehet megismerkedni a játékkal és az egyes építhető játékok anyagszükségletével.

Ritka különleges darab ez a régi Tecnokid készlet, ami a magyar ipar egyik elfeledett remeke tényleg. Kár, hogy eltűnt és nem maradt meg hosszú évtizedeken át a szovjet és NDK játékok alternatívájának.
Természetesen a múzeumban ezt a játékot is láthatjátok majd, de az apró alkatrészek miatt ezt nem hiszem hogy építgetésre kézbe vehetitek majd. De azért ne csüggedjetek, mert jönnek a szokásos fényképek, sőt extraként még a kézikönyvet is bescanneltem nektek.

A több mint 17 MB-os PDF fájlt a szokásos a helyen találjátok meg a DOKSIK menüpont alatt.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5813470735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2017.12.12. 07:29:41

Anno nekem Constriction 2000 vagy valami hasonló nevű fémépítőm volt, abban volt villanymotor is, és műanyag kardántengely, kúpos fogaskerék és pár más érdekes dolog. Kár, hogy csak viszonylag kevés elem járt hozzá, bár így is tudtam anno érdekes dolgokat építeni. De igazából 2-3 doboz kellett volna a jobb dolgokhoz.

Pic 2017.12.12. 09:19:40

Nekem kétfajta volt.

Volt egy NDK-s. Abból sajnos nem sok minden maradt meg.
Emellett volt egy másik, amiben a fémelemek színes festékbevonatot kaptak.

Azt hiszem valamikor előszedem a szekrény mélyről és megnézem a nevét és milyen állapotban van.

Lehet küldök fotókat is.

Komojtalan 2017.12.12. 11:24:10

Ezt vagy ehhez hasonlót használtunk technika vagy milyen órán általánosban. Volt vagy 10 készlet, tehát sok mindent ki lehetett belőle rakni, illetve ki lehetett volna ha egy óra nem 45 perc és még szét is kellett szedni, dobozokba visszarakni a következő csoportnak. Azért sokkal hasznosabb volt mint most a hittan, a lányok persze varrni, meg főzni tanultak.

jugador 2017.12.12. 20:16:57

A fémépítő… Gyerekkorom legkedvesebb játéka volt. És nem csak nekem, de sokunknak abban az időben.
Az első készletemet a 60-as évek elején kaptam. Ez a Konstruktion metallbaukasten, vagy ahogy a mintafüzetben szerepel „Szerkezet” fém-építőszekrény 03-as doboza volt. A doboz nem maradt meg, csak az elemek, csavarok, tengelyek, kerekek. Ebben is volt műanyag kúpfogaskerék, de motor nem. NDK gyártmány volt, imitt-amott kifogásolható minőségben. A fogaskerekek csak dísznek voltak jók, a tengelyhez rögzíteni nem lehetett azokat. A játékhoz tartozó csavarhúzó vékony, gyenge, fanyelű jószág volt, elveszett a csavarfejekben. A villáskulcs is vékony lemezből készült, hamar szétnyílt az anyákon. A mintafüzet rajzain/fényképein olyan elemek voltak, amiket a dobozban nem lehetett megtalálni. Pedig minden rajz mellett ott volt, hogy melyik dobozból lehet megépíteni.
A következő készlet a Pajtás fémépítő volt. Ebben kevés elem volt, kevés lehetőséggel. A doboza nem, csak a mintalapok maradtak meg, illetve az elemek, amik alumíniumból készültek. A lyukak osztása nem egyezett a másik készlettel, de ez cseppet sem volt zavaró, ettől még összeépítettük azzal. Érdekes, hogy a mintalapokból itt sem derült ki a játék gyártója, csak az, hogy melyik nyomda állította elő a füzetkét.
Az igazi lehetőségeket a Technokid jelentette. Két dobozom volt belőle, egy oo-ás és egy 1-es jelzésű. A sarok kapcsokat nem volt tanácsos sokat hajtogatni, mert hamar eltörtek. A csavarok, anyák meneteit is könnyen meg lehetett szakítani, pótolni pedig nem lehetett ezeket.
A hibáktól eltekintve rengeteget játszottunk vele. Nem a mintafüzet ábráit raktuk össze, hanem magunk találtunk ki szerkezeteket. Sokszor napokig készült egy-egy daru, teherautó, vagy mozdony. Aztán persze a szétszedés is órákig tartott.
Jó játék volt, de a gyerekeim már nem játszottak vele. Ők legóztak, és mitagadás azzal már nem vehette fel a versenyt.
Csatolnék képeket is, de hogyan?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.12.12. 21:02:36

A poszt és a játék azért érdekes nagyon, mert 1970 körül én is kaptam egyet a játék NDK-beli változatából. Ami ezek szerint még akár ennek a koppintása is lehetett volna, bár gyanúm szerint, más eddig megfigyelt korabeli magyar termékek ismeretében, inkább lehetett fordítva.

Az nekem még megvan. A kerekek nagyon hasonlóak, de sokkal több elemtípus van benne. A csavarhúzóját sokáig használtam rendes szerelésekhez.

@jugador: "Ők legóztak, és mi tagadás, azzal már nem vehette fel a versenyt."

Pedig ez sokkal jobb. A Lego inkább a kisebb gyerekek kedvéért született. Ebben viszont csavarokkal kellett babrálni, csigákat, tengelyeket, keresztmerevítőket, sarokelemeket kellett illesztgetni. A feleségemnek mindig el kell magyaráznom, hogy merre kell egy jobbmenetes valamit tekerni, én viszont, hála a műanyag, majd fém építőkészletnek, fejjel lefelé, a hátam mögé dugott kézzel is tudom. :-))

jugador 2017.12.12. 21:31:47

@Androsz: Egyértelmű, hogy jobb, mint a lego. A játékboltokban - mert ma is kapni fémépítőt - mégsem ezt viszik, hanem a legot. Nemcsak a kisebb gyerekeknek.

ToyaHSW 2017.12.13. 18:16:00

@jugador: Képeket a Facebook oldalra tudod feltölteni, sajnos a komment rendszer nem kezeli a képeket :(
@Pic: A színes elemekkel készült játék szerintem a Merkur valamelyik változata lehetett vagy esetleg a szovjet Constructor készlet egyik változata.

Igazság szerint az összes Meccano koppintás, hiszen a fémépítőzésnek az az alfája és omegája.
Majd ha úgy alakul mutatok egy 1931-es Meccano 1-es építőkészletet is, bár az már kiesik elvileg a gyűjtemény profiljából, de nem volt szívem otthagyni.

öreg 2019.06.08. 20:28:33

A TECHNOKID fémépítőt a pesterzsébeti Dobozgyárban gyártották a Ságvári Endre utcában! A 70-es években az a rész teljesen el lett bontva. Szomszédom és jó barátom édesapja volt gyár vagy gyárrészlegvezető, id. Cifra József! Az ott dolgozók karácsonykor természetben, tehát akár Technokid készleteket is kaphattak bérkiegészítésként! El is adták, nekem is négy darab készletem volt (akkor 40 forint volt az ára). Szét játszottuk, nem is maradt belőle jóformán semmi! Habár előfordul, hogy a lomosládából egy-két kisebb összekötő elem, kerék sőt gumiabroncs a kezembe kerül!

lacusska 2019.11.24. 15:27:32

Ha valami megmaradt az emlékeimben a gyremekkoromból akkor az a technokid. Nekem akkor a legnagyobb készlete vették meg a Szüleim . imádtam vele játszani, sokat giondolkoztam rajta de nem jut eszembe hogy hova lett kinek adtu oda,vagy mi lett a sorsa. Ma szivesen vennék egyet az unokámnak ő is imád szerelni, öt éves de ezt már a kezébeadnám. Nemértem hogy miért nem lehet ilyen szinvonalu játékot gyártani manapság.
süti beállítások módosítása