Kisautó parádé 1.rész
2017. október 12. írta: ToyaHSW

Kisautó parádé 1.rész

felajanlas5nap6.JPG

Ahogy ígértem sorra kerülnek a bemutatásban az eddig még csak előzetes képeken látott felajánlott kisautók is. Azért tartott ilyen sokáig a várakozás, mivel egy fotóbox érkezésére vártam, amit most legalább élesben tudtam kipróbálni.
Az első körben azokat a kisautókat szeretném bemutatni nektek, amelyek dobozzal együtt kerültek hozzám - illetve egy olyat ami doboz nélkül és egy olyat ahol csak a doboz érkezett meg.
Ennek megfelelően körözném az Aveling-Barford Tractor Shovel dobozát és az 1907-es Peugeot Y-5 doboz tartalmát :)

A kisautókról felesleges regényeket írni, hiszen ezt tőlem sokkal jobban megteszik a Matchbox Memories és a Szirszarjaim blogon is, így inkább ezúttal a képekre és az autókra helyezném a hangsúlyt. 
Sokat gondolkodtam hogyan is legyenek a fotók, végül arra jutottam hogy minden darab külön mozaik megoldással jelenik majd meg az oldalon.
Folytatásra a holnapi napon is számíthattok, amikor egy adag doboz nélküli Matchbox fotóval jelentkezem majd.

ui: A King Size Tractort csak a dobozában fotóztam le. Ennek leginkább az az oka, hogy a celofán már nagyon viseletes és nem szerettem volna kárt tenni a dobozban.

mb8.JPG

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6112958301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása