Safari Tivoli
2017. szeptember 28. írta: ToyaHSW

Safari Tivoli

safaritivoli1.JPG

Mivel úgy tűnhet, hogy az utóbbi hetek felajánlásai mellett ezen idő alatt magam nem szereztem be játékot, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az általam zsákmányolt kincseket is bevonom a bemutatóba.
Ezúttal az Űrhajós vagy Gagarin néven ismert Tivoli játék testvérével, a Safari Tivolival szeretnélek megismertetni benneteket.

A Tivoli az egyik legegyszerűbb játék volt és ennek megfelelően viszonylag rövid időre volt képes lekötni a gyerekeket. Ennek ellenére a 70-es, 80-as években rendkívül népszerű volt. A feladat egyszerű volt. Egy golyót kellett kilőni a rugós kilövőből és innentől kezdve reménykedni, hogy a legnagyobb értékű mezőben köt majd ki az.
Lehetett fix pontszám eléréséig játszani, de versenyezhettünk is barátainkkal, hogy bizonyos körszám alatt kinek jön össze több pont - szóval itt csak a képzelet szabott határt a gyerekeknek.
Az aprócska zsebben, táskában is elférő változatok mellett készültek jóval nagyobb változatok is ebből a játékból. Ezek közül az egyik a Gagarin Tivoli volt, amit már megismerhettetek az oldalon.
Ennek a játéknak a testvére a Safari Tivoli, amiben lényegében egyetlen komoly változást a háttérkép lecserélése jelentette.

A Safari Tivolin csak véletlenül akadt meg a szemem és rögtön szemet szúrt, hogy ez bizony a Gagarin Tivoli testvére, amin csak a táblában látható némi eltérés.
A labdafogó műanyagok is pontosan azonosak, ahogy a kilövőszerkezet is.
A tábla persze eltér, hiszen ezen vadállatokat láthatunk és vadászokat. A távoli hegycsúcs felett egy hatalmas madár köröz, a folyóparton krokodil, zebra, strucc és antilop, míg kicsit lentebb elefánt, zsiráf, oroszlán és majom látható.
A tábla alsó részén a bozótban látható a két vadász, akik közül az egyik éppen céloz. Nem éppen állatbarát tábla, de abban az időben ez bőven belefért.

A kidolgozás szép és a tábla szépen megrajzolt. A kilövő szerkezet még mind a mai napig tökéletesen működik és a játéktéren sincsenek karcolások.
Apropó játéktér. Érdekesség, hogy ebben a játékban a játéktérbe néhány bútorszög van beleütve, amit a hátsó oldalról kinyomhatunk. Ennek akkor van jelentősége ha egy kis véletlen faktort szeretnénk a játékba vinni, ugyanis a szögekről bármelyik irányba pattanhat a golyó. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy erre nincs szükség akkor egyszerűen visszatolhatjuk azokat a táblába.
A tábla alsó részén két talp található, amivel a megfelelő lejtést tudtuk biztosítani a játéknak.
Ezek közül csak az egyik volt meg, így a másikat le kellett gyártanom. Szerintem elég jól sikerült, ugyanis még én sem tudom megmondani, hogy melyik talp is készült utólag. A tábla alján látható 62 Ft-os fogyasztói ár is érdekes, ami azt jelenti ez egyáltalán nem tartozott az olcsó játék kategóriába.

Örülök, hogy megvan ez a játék is a gyűjteménybe. Mivel fából készült, így viszonylag kevés hasonló játék maradt meg épségben.
Szerencsére a múzeumban majd ezt a játékot is megnézhetitek és kézbe vehetitek majd, de addig maradnak a megszokott fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2812909698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása