Trafikárú kishajó
2017. szeptember 06. írta: ToyaHSW

Trafikárú kishajó

trafikhajo1.JPG

Igazából a hasonló játékokra sokkal több időt kellene fordítanom, de hát annyi féle-fajta volt a trafikárú játékokból a 70-es, 80-as években, hogy azzal egy múzeumot simán meg lehetne tölteni.
Ezért nem is tartoznak a gyűjtemény központi elemei közé az ilyen stílusú játékok, azonban ha az utamba kerül egy darab, akkor ezt természetesen becsülettel megtartom.

Ezúttal egy hajó akadt az utamba, amiből számtalan változat készült a 70-es, 80-as években és minden trafikban, strandon, nyaralóhelyen megvásárolhatóak voltak.
Ezek a kishajók nagyszerűen letudták kötni a srácokat a vízparton, később pedig a kádban is újrahasznosításra kerültek. Sajnos nagyon kevés darab maradt meg ennek köszönhetően igazán szép állapotban.
Emlékszem a saját hajónkra, amiről elsőként a mentőcsónakok tűntek el, majd később további elemek és alkatrészek távoztak róla a lefolyó irányába.

A most bemutatásra kerülő darabbal ez nem tudott megtörténni, hiszen összesen három nagyobb darabból áll a hajó. A hajótest, a fedélzet és a fülke rész természetesen itt is szétpattintható, de a kisebb alkatrészek nem kaptak helyet rajta.
A hajótest kék, a fedélzet fehér, míg a felépítmény piros színben pompázik. A testet és a fedélzetet néhány pöcök tartja egyben, míg a felépítményt tüskék fogják hozzá a fedélzethez.
Szerencsére a műanyag kellően rugalmas mint ezeknél a játékoknál általában, így még közel 40 év távlatából is szépen szét lehet szedni a hajót roncsolás nélkül.

A nagyobb csomagban került hozzám ez a játék is, de egyáltalán nem bánom. Értéke különösebben nincs, csak hűen tükrözi a kor maszek fröccsöntő világát.
Sajnos a múzeumban sem tervezek úsztatási lehetőséget, de természetesen ez is egy kézbe vehető játék lesz majd. Amíg azonban nincs lehetőségetek megfogni a kishajót, addig maradnak a megszokott képek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5312808660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása