Művészeti összerakó játékok
2017. július 11. írta: ToyaHSW

Művészeti összerakó játékok

mpuzzle1.JPG

Piacos barangolásom másik eredménye a Művészeti összerakó játék három darabja. Míg tőlünk nyugatabbra autóversenyzők, sielők és egyéb más érdekességek szerepeltek a puzzle játékokon, addig nálunk a Művészeti Alap Kiadóvállalata festmények képeivel díszített játékokat adott ki.
A piacon három darabra sikerült lecsapnom, amit az eladó olcsóbban adott mivel egyben megvásároltam tőle az összeset, ezzel is megmentve a játékokat az enyészettől.

Természetesen ezen a játékokon is egy-egy híres festményt kellett kirakni, ami nem is volt olyan egyszerű feladat. A 240 darabos puzzle 39x28 cm-es képet adott ki, ami minőségében simán elérte a nyugati színvonalat.
A három kirakón Kovács Mihály: Gara Nádor megvédi Mária és Erzsébet királynőket, Than Mór: Újoncozás és Id.Peter Brueghel: Harc a Farsang és a Böjt között festményei láthatóak.

Kicsit zsákbamacska volt a vásárlás, hiszen puzzle bármikor lehet hiányos vagy szakadt, gyűrött, de ez a három kirakó számomra kellemes meglepetés volt.
A dobozokat kinyitva az apró darabok zacskóban voltak és két esetben még a játékhoz tartozó papír is megtalálható volt belül - ezen a papíron volt leírva a festő élete és a kép története általában.

Összességében elégedett vagyok a vásárlással, bár a három képet még nem raktam össze. Persze előfordulhat, hogy hiányzik belőle egy-egy darab, de akkor ezeket majd igyekszem pótolni házi körülmények között.
Természetesen a múzeumban nem lesznek összerakva a kirakók, de azt hiszem nosztalgiázáshoz a dobozok is éppen elég élményt nyújtanak majd.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3812634187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása