Videoton TV játékok
2015. május 31. írta: ToyaHSW

Videoton TV játékok

videotontv1.JPG

A mai napra is tartogattam nektek egy igazi régiséget, ami nem más mint a Videoton cég által gyártott TV játékok. A klasszikus Pong játék licencét nyugatról vásárolta meg a gyár és kezdte meg a Videoton TV játékok gyártását a 80-as évek elején.
A gép lelkét az 1976-ban kifejlesztett technológia adta, ami kiválóan működött a magyar gyártó játékaiban is. Bár a gépben dolgozó chip képes volt 6-7 játék kezelésére is és a színes verziót is tudta, a magyar játékosok megkapták a négy alapjátékot és a fekete-fehér színeket.

A forgalmazás itthon 1982-ben indult el és a zöld változat került a boltok polcaira. Elvétve lehetett találni a Sportron 101-ből is, amit nyugati importra szántak és már 1981-ben megjelent.
A játékban a feladat pontosan az volt mint az összes többi Pong stílusú játékban. Az ütőnk segítségével juttassuk az ellenfél oldalára a labdát, lehetőleg úgy, hogy Ő ne tudja azt visszaütni.

A hazai boltok polcaira kerülő zöld változaton kapcsolók segítségével tudtunk választani a játékok között, míg a Sportron 101-esen ehhez egy tekerő kapcsoló volt a segítségünkre.
Lehetőségünk volt még az ütők méretét állítani, a sebességet és a visszapattanás szögét is változtathattuk. Ezen kívül helyet kapott a gombok között az automata adogató és a nullázó gomb is.
Természetesen a játék hangot is adott ki magából, ami azt jelentette, hogy ezek a labda és a fal, a labda és az ütő érintkezése, valamint pontszerzéskor szólaltak meg. Természetesen ez a funkció kikapcsolható is volt a játékban.

Most pedig az én nálam megtalálható példányokról. A Sportron101 családi örökség, aminek lényegében már csak a váza van meg (majd igyekszem működőképes példányt is beszerezni), míg a zöldet idén kaptam születésnapomra testvéremtől tökéletesen működőképes állapotban.
Kipróbáltuk, Kicsit megkopott a régi fény, de azért párosban ugyanolyan jól ellehet vele szórakozni mint ezelőtt 35 esztendővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr307507750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phteven 2015.06.01. 07:49:25

Szia! A Sportronhoz volt gyári tápegység, vagy csak elemmel ment? Van egy ilyenem a garázsban, ki szeretném próbálni.

ToyaHSW 2015.06.01. 09:03:53

@Phteven: Úgy emlékszem ment tápegységről is és elemről is.

Phteven 2015.06.01. 09:39:07

@ToyaHSW: Azt tudom,hogy ment, csak adtak-e hozzá gyárilag, vagy külön kellett megvásárolni/készíteni hozzá. Ha valakinek van, a bekötése (centerpozitív-e), paraméterei jól jönnének.

ToyaHSW 2015.06.01. 11:03:16

@Phteven: Adapter úgy emlékszem nem volt hozzá és bátyám mintha azt mondta volna, hogy a bekötésnél figyelni kell mertvfordítva van mint az adapterek.

Phteven 2015.06.01. 13:50:23

@ToyaHSW: THX! Akkor figyelni fogok. Este elő is szedem. :-)

trollsalab 2020.06.06. 10:21:19

A vajszínű sportról 1977-Ben jelent meg, a zöld 82-ben.
süti beállítások módosítása