Műanyag motorcsónak
2018. május 01. írta: ToyaHSW

Műanyag motorcsónak

muanyagmotorcsonak1.JPG

A mai napra is egy érdekes szerzetet hoztam nektek, ami szintén a már említett játékcsomag részeként került hozzám. Imádom a hasonló kincseket, mivel a sok réteg kosz alatt sok esetben még menthető játék található.
Ilyen volt a mai napon bemutatásra kerülő motorcsónak is, aminek a takarítása volt a legkomolyabb feladat.

A játékról sajnos nagyon keveset tudok, de gyaníthatóan a hazai ipar terméke. Érdekes megoldásokat tartalmaz, amelyeket természetesen megpróbálok bemutatni most nektek.
Az aprócska csónak egyértelműen csak vízen volt használható. Ez abból állapítható meg, hogy a hátul található hajócsavar a hajó feneke alá esik, így a parkettán vagy a betonon egészen biztosan valamelyik elem letört róla.
A hajó egy gyorsasági motorcsónakra hasonlít leginkább, amiben természetesen egy bukósisakot viselő versenyző is található, valamint erre utal az egyszerűen kidolgozott kormány, műszerfal és a verseny matricázás is.

A játék vitathatatlanul legérdekesebb része a versenyző mögött található hatalmas lendkerék. Amiért igazán érdekes ez a lendkerék, hogy ezen található a hajócsavar is. A lendkerék mögött egy fogaskerék is van, amit érdekes módon nem hajt meg semmi, ráadásul a lendkerekes tengely nincs is különösebben megvezetve, hiszen csak egyszerű műanyag fészekben fut.
Ennek köszönhetően meg lehet forgatni a lendkereket, azonban az nem fut igazán sokáig. Őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy is lehetett ezt a játékot jól használni. Még rendesen futó lendkerékkel is nehéz lett volna a vízen a megfelelő fordulatot biztosítani, de ezzel a megoldással pedig egyszerűen lehetetlen.
Azóta kommentben megkaptam a megoldást, amit most változtatás nélkül bemásolok nektek.

LaranjaS

 

Hello! A kèszlethez tartozott mèg egy fogaslèc szerü, hosszú,(kb 50 cm hosszú) müanyag ‘behùzò pàlca’ , amely pont az említett fogaskereket müködtette. Àtkellett füzni a fogaskerèk alatt, majd egyik kèzzel megfogtad a csonakot, a màsikkal pedig kiràntottad ezt a pàlcàt ès így elindult a szerkezet. 4-5 mètert tudott megtenni. A balatonban annò, Tihanyon, òràkat elvoltam vele!! Imàdtam.


Valószínűleg ez a játék is valami nyugati másolat, ahol az eredeti változatban a lendkerék helyén villanymotor lehetett és távirányítással működtethető volt a hajó.

A játék nem makulátlan mint láthatjátok a fényképeken. A matricázás már erőteljesen kopott és a hajócsavar is le volt törve. Ez utóbbit pótoltam, azonban a matricázásra a takarítás során nagyon figyelnem kellett, hogy ne sérüljön meg ennél is jobban.
Szerencsére a csíkok és a Mobil1 felirat még kivehető, így legalább valamennyire képet lehet kapni arról hogyan is nézhetett ki a játék a 80-as években új korában.

Természetesen a múzeumban ezt a járművet is megnézhetitek majd, sőt kézbe is vehetitek és esetlegesen együtt elmélkedhetünk a működés mikéntjéről is ha úgy tartja kedvetek, de várom az ötleteket a működést és a gyártót illetően kommentben is a bejegyzés alá.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3413883314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LaranjaS 2018.05.03. 07:28:32

Hello! A kèszlethez tartozott mèg egy fogaslèc szerü, hosszú,(kb 50 cm hosszú) müanyag ‘behùzò pàlca’ , amely pont az említett fogaskereket müködtette. Àtkellett füzni a fogaskerèk alatt, majd egyik kèzzel megfogtad a csonakot, a màsikkal pedig kiràntottad ezt a pàlcàt ès így elindult a szerkezet. 4-5 mètert tudott megtenni. A balatonban annò, Tihanyon, òràkat elvoltam vele!! Imàdtam

ToyaHSW 2018.05.03. 11:13:45

@LaranjaS: Köszi az infót! Magamtól szerintem soha nem jöttem volna rá.

AOS 2018.05.25. 10:25:48

íígy van, ahogy LaranjaS mondja :) Akkoriban több játék is ezen az elven működött, ami hirtelen beugrik az egy "röppentyű" volt. egy karikát lehetett vele felreptetni, elég magasra. Imádtam.
süti beállítások módosítása