Mechanikus TOMY kosárlabda játék
2017. február 01. írta: ToyaHSW

Mechanikus TOMY kosárlabda játék

 tomybb1.JPG

Mint azt már tudhatjátok erőteljesen kötődöm a TOMY játékokhoz. Erről már többször írtam és az egyik videóban is említést tettem róla.
Talán ezért is van a gyűjteményben több játék is a cégtől. A legújabb szerzemény egy teljesen mechanikus megoldással működő kosárlabda játék, ami azonnal levett a lábamról amint megláttam.

Az Ebay-en vásárolt játékról tudtam, hogy működőképes a leírás alapján és külsőleg sem látszott rajta sérülés. Ezért úgy gondoltam érdemes érte a 11 dolláros árat leszurkolnom.
A csomag megérkezését követően egy kicsit hagytam melegedni a játékot, majd rögtön kipróbáltam azt.

Szerencsére valóban olyan volt mint ahogy elképzeltem. Érdekes, mosolyogtató és rettenetesen hangos. Úgy gondoltam érdemes belülről is egy kicsit szemrevételezni, így a szétszedés mellett döntöttem, amihez néhány csavart kellett csak a hátlapon eltávolítanom.
Láttam már TOMY mechanikus játékokat szétszedve, de a látvány még engem is megdöbbentett. Mintha egy régi Incredible Machnine pályát láttam volna.
Mindenhol fogaskerekek, karok és rugók fogadtak. Egy fotót is készítettem a belsőről, aminek a lelke a hosszú rugó aminek köszönhetően életre kelne a játékosok és máris játszhatunk.

Az Incredible Machine egy régi PC-s játék még a DOS-os időkből, ahol elképesztő eszközök segítségével kellett feladatokat megoldani.
A játék a Sierra gondozásában jelent meg 1992-ben több akkor népszerű platformra és hatalmas siker volt

A feladatunk a kosárlabda játékban rendkívül egyszerű. A pályán látható három támadó kosarast irányítjuk, akiknek a céljuk, hogy a kosárba juttassák a labdát.
Ebben fel-le mozgó védők próbálnak megakadályozni bennünket. A kosarasainkat a narancssárga gombokkal tudjuk mozgatni, így ha elég ügyesek vagyunk egymásnak dobják a labdát.
A kosárba juttatás után egy alagúton keresztül a labda ismét az első játékosunkhoz kerül és ismét próbálkozhatunk a pontszerzéssel.

A mérkőzés addig tart, amíg a rugó vissza nem tér az alaphelyzetbe és lejár a játékmenet. Ezt követően a barátunk próbálhat meg azonos idő alatt több pontot szerezni és így akár komplett bajnokságokat is lehetett a játékkal játszani.

Nagyszerű játék és kiváló szórakozás, ami mindenkit garantáltan mosolyra derít majd. A játékot 1978-ban gyártották, így hamarosan 40 éves lesz és mégis pontosan annyira szórakoztató felnőttnek és gyereknek mint akkoriban lehetett.
Minden gyűjtőt arra bíztatok szerezzen be egy ilyet a gyűjteményébe, mert megéri az árát.

Remélem a többiek számára lesz majd lehetőség a múzeumban a kipróbálására és akár egy-egy mérkőzést is lejátszhatunk majd vele egymás ellen.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5012175492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása