A mai bejegyzés egy kicsit ki fog lógni a hétre beharangozott Hi-Fi témából, de mivel egy itthon készült BRG elektronikai eszközről van szó, így arra gondoltam esetleg ez még belefér.
Ezúttal a BRG DTR-10 Tele-Dikta-Font igyekszem majd egy kicsit jobban bemutatni nektek.

A Tele-Dikta-Fon egy igazi különlegesség volt, amit leginkább csak a nagyobb gyárak és üzemek engedhettek meg maguknak akkoriban. Az eszköz ugyanis leginkább irodai felhasználásra készült és két eszközt foglalt magában.
Egy telefonos üzenetrögzítőt és egy mikrofonról távvezérelhető diktafont is.
Az üzenetrögzítő előnyeit nem kell ecsetelnem, míg a diktafon feladatot leginkább a főnökök és a titkárnők tudták kihasználni, aki a beszédeket felmondták a magnetofon szalagjára és ezt a titkárnő le tudta egyszerűen gépelni.

A BRG DTR-10-es 1977-ben került piacra és akkoriban 'új, versenyképes termék' címmel jelent meg újságcikk a készülékről, ami a még képen se nagyon fellelhető BRG DT-10 továbbfejlesztett változata volt.
A DT-10-es még csak üzenetrögzítőként funkcionált, de a DTR-10-ben a fejlesztők már a diktafont is beleálmodták.
Ennek megfelelően a készülék gombokkal ellátott mikrofonnal, fejhallgatóval és telefonos vezetékkel érkezett, valamint egy fémből készült tokkal, amibe a mikrofont behelyezve a titkárnők lábbal tudták megállítani a szalagot gépelés közben.

A tegnap bemutatott magnóval ellentétben egy jóval robosztusabb szerkezetről volt szó, ami már az eszköz súlyában is meglátszott.
A DTR-10-es 5.4 kg-ot nyomott és 30x20x10.5 cm-es méretekkel rendelkezett.

A belső részben sok ismerős alkatrésszel találkozhatnak a szakemberek, amelyek egy része egészen a BRG M8-ig nyúlnak vissza. De hát ez a szocializmus időszaka volt, amikor gyakorlatilag az alkatrészek végtelen ideig használhatóak voltak korszerűsítés nélkül és mindenbe is bele lehetett őket rakni.

A külső gyakorlatilag egy teljesen fém ház volt, aminek a színe nagyon feltűnő volt. A zöld szín azért lássuk be nem éppen az irodai környezetbe illeszkedett, bár kétségtelenül vitt színt a szürke hétköznapokba.
A magnó elején három lámpácska volt megtalálható, amelyek attól függően világítottak hogy melyik funkció volt aktívan használva éppen.
A tetején a készüléknek már több érdekesség kapott helyet.A zöld színt megtörték szürke betétekkel, amelyeken a BRG Tele-Dikta-Fon felirat, a gyár logója és az egyes gombok funkciói lettek feltűntetve.
A gombok funkciójukat tekintve nem tértek el az akkoriban használt magnetofonok gombjaitól, míg külsőre a BRG MK42, 43 és 43A gombjai voltak.
Ezen kívül még néhány kapcsolóval, a fejhallgató és a mikrofon akkoriban nagyon gyakran használt csatlakozó aljzatával lehetett találkozni.
A készülék hátoldalán a hálózati feszültség volt beállítható egy tekerő segítségével 240V és 110V között értékre és egy tolókapcsoló használatával az üzenetrögzítő funkció időtartamát lehetett szabályozni 1.5 és 3 perc között.

Mivel hangszóró is van a készülékben, így eljátszottam a gondolattal hogy újra üzembe kellene helyezni, de benne van a veszély, hogy valamit végérvényesen tönkre teszek a közel 50 éves készülékben.
Így ezt az ötletemet nagyon gyorsan hanyagoltam.

Összességében egy igazán érdekes és különleges darabról van szó, amivel azért nem sűrűn lehetett találkozni akkoriban sem.
Most volt lehetőségem ezt a hazai készüléket bemutatnom nektek és remélem előbb-utóbb az életben is láthatjátok majd. Amíg azonban erre nem nyílik lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!