Matchbox Fire Pumper Truck
2023. október 26. írta: ToyaHSW

Matchbox Fire Pumper Truck

fpt_1.JPG

Ismét hoztam nektek egy régi Matchbox kisautót a gyűjteményből bemutatásra, ami egy igazán érdekes darab. A kisautó nem lesz más mint a Fire Pumper Truck, amiből tudhatjátok, hogy egy tűzoltóautót mutatok ma be nektek.
A kisautó eredetileg 1966-tól 1970-ig volt gyártásban, de a típus érdekessége, hogy 1981-82-ben visszatért, hogy újra sikert arasson a gyerekek körében.

A kisautó ezúttal is a valóságon alapult, ugyanis a Maxim által gyártott tűzoltóautók alapján lett elkészítve és egészen jól sikerül. Az amerikai gyerekek számára ismerős formavilág persze a világ minden táján sikert aratott és lett a gyerekek kedvenc kisautója.
De milyen volt a Fire Pumper Truck és hogyan változott az évek alatt. Ezt igyekszem most megosztani veletek.

A gyűjteményben egy első szériás darab van, ami 1966-69-ig készült, a későbbi sorozatok eltéréseit majd a bemutatás során igyekszem megosztani veletek.
A jármű nagyrészt fémből készült, de a dekoráció vastagon tartalmazott műanyagot is.
A Igazából a játék az alvázból és a karosszériából állt össze, amelyeket a megszokott szegecseléses megoldással rögzítettek egymáshoz.
A karosszéria szépen kidolgozott és igényesen elkészített. A Matchbox tervezői igyekeztek az apró részleteket is kidolgozni, így az ajtók vonalai, a felépítmény részleteit mind-mind megtalálhatták a gyerekek a fémből készült karosszérián.
A szín a tűzoltóautókra jellemzően piros volt és 1966 és 1969 között a kocsik első ajtajain az arany színű Denver felirat volt olvasható. Ez a felirat 1970-re eltűnt, míg a 80-as évek elején készült változaton a Los Angeles City Fire Dept. felirat volt olvasható fehér színnel.
A tűzoltóautó fülkéjén kék ablakok voltak megtalálhatóak, amire azért volt szükség mert a belső tér nem került kidolgozásra. Ezzel a kék színnel találkozhattak a gyerekek a jármű tetején található villogó formájában is.
A felépítmény sem nélkülözte a dekoriációkat, amelyek  a felépítmény tetején taláható tömlőkben, fedőlapban és az oldalt elhelyezett létrákban csúcsosodtak ki.
A 80-as években megjelent változat extraként a felépítmény tetején még egy vízágyút is kapott.
A felépítmény oldalán és a teherautó elején és hátulján található fém dekorációk az alváz részeként kerültek fel a teherautó.
Ezen a részletek is rendkívül mutatósak lettek és szépen kidolgozottak.

Az alváz amúgy viszonylag egyszerű és a megszokott fém lapot kapták meg a gyerekek, ami itt erőteljesen csillog is. Az alvázon csak a gyártóra és típusra utaló feliratok voltak olvashatóak.
Az alvázon belül lettek elhelyezve a tengelyek amelyek végén az első években a Regular kerekek kaptak helyet, majd 1970-ben és 81-82-ben az aktuális Superfast kerekek kerültek a tűzoltóautóra.

Összességében egy igazán szépen kidolgozott és különleges kisautó volt a Fire Pumper Truck, ami sok kellemes percet szerzett a gyerekeknek.
Sajnos a sok műanyag alkatrész miatt kevés az igazán szép állapotban megmaradt darab.
A hozzám került változat szerencsésen vészelte át az eltelt éveket és erről reményeim szerint Ti is meggyőződhettek majd személyesen is. Amíg azonban nincs lehetőségem így megmutatni nektek a kisautót, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7818243895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása