Matchbox Mercedes 230 SL
2023. augusztus 26. írta: ToyaHSW

Matchbox Mercedes 230 SL

230sl_1.JPG

Folytatom a régi Matchbox kisautókat bemutató sorozatot és ezúttal egy igazán gyönyörű kisautót hoztam nektek. Ma a Mercedes 230 SL kabriót ismerhetitek majd meg, amit 1966 és 1972 között gyártott az angol cég.

A Mercedes a két üléses roadstert 1963-ban mutatta be a Genfi Autószalonon, ahol hatalmas sikert aratott a látogatók körében a különlegesen szép vonalakkal rendelkező autó.
A gyártás is elindult 1963-ban és sikerült is az autóból több mint 48000 darabot értékesíteni Európában és az USA-ban. A gyártás ideje alatt leginkább a 230 SL,  250 SL és 280 SL típusokkal lehetett találkozni az utakon, de olyan különlegességek is készültek a típusból mint a Pininfarina Coupe.
A 230 SL lehajtható tetővel, 150 lóerős 2.2 literes motorral, Bosch befecskendezővel, 4 és 5 sebességes kézi és 4 sebességes automataváltóval várta a vásárlókat.
A kocsi teljesítménye letaglózó volt. Ennek demonstrálására a Annemasse Vétraz-Monthoux versenypályán egy V12-es Ferrari 250 GT-vel mérték össze a tudását az autónak és mindössze 0.2 mp-el maradt el annak a teljesítményétől.

A különleges formájú és igazán izgalmas Mercedes 230 SL persze a Matchbox figyelmét is felkeltette, így el is készítették a gyerekeknek szánt változatot, ami 1966-ban került a boltok polcaira. 
A kisautón a gyártás ideje alatt csak apróbb változtatásokat eszközöltek, amelyek igyekszem majd megosztani veletek.
A Matchbox játékokhoz hasonlóan mind a karosszéria, mind pedig az alváz fémből készült és szegecseléses megoldással lett egymáshoz rögzítve.
Elsőként a karosszériát mutatom be nektek, mivel ez adja lényegében a kisautó lehengerlően szép külsejét.
A Matchbox lehajtott tetővel készítette el a 230 SL-t és ez tagadhatatlanul jó ötlet volt, mivel így a kocsi külseje még kecsesebb lett. A kidolgozás igényes és látszik, hogy igyekeztek megfelelő figyelmet szentelni a részletek kidolgozására is. Az apró vonalak, a kilincsek, a lámpák, de a még a rendszámtábla is felfedezhető a kocsin.
Bár egy kabrióról van szó, de az ajtók ettől függetlenül nyithatóak. Külön érdekesség a keret nélküli ablak, ami gyenge pontnak is bizonyult, ugyanis a játszott darabokról gyakran letört a műanyag plexi.
A belső térre is igyekeztek megfelelő figyelmet fordítani és erre azért is volt szükség, mivel mindig látszott játék közben az utastér. A belsőt piros műanyagból készítették el és egészen szépen ki lett dolgozva. Bár műszereket nem kaptak a gyerekek, de az ülések igényesen ki lettek dolgozva és a megszokott kormány sem hiányzik az autóból.
Ahogy említettem a gyártás ideje alatt némileg változott a kocsi, ami persze a karosszériát is érintette. 1966-tól egészen 1970-ig fehér karosszériával készült a kisautó, amit 1971-72-ben a sárga szín, fekete utastér váltott fel.

Az alváz ahogy már említettem fémből készült és a szokásos megoldással lett a karosszériához rögzítve. A gyártás teljes ideje alatt festetlen alvázzal készült a Mercedes 230 SL, így jobban olvashatóak voltak a Matchbox játékokra jellemző feliratok a játék alján.
Az alváz részét képezi az első hűtőmaszk a lámpákkal, ami még tovább növeli a realizmust.
A kerekek tengelyei az alvázon belül futottak, amelyek végén kaptak helyet a kerekek. A kerekek persze szintén változtak a gyártás haladtával. Az első széria még a Regular kerekekkel készült, majd ezt váltotta fel később a mindenki által ismert Superfast kerék.

A hozzám került kisautó egészen szép állapotban maradt meg, ami nem kis szó. A regular kerekeken kiválóan gurul a kisautó és a műanyag elemek is a helyükön vannak.
Persze reményeim szerint majd ezt a kisautót is láthatjátok, de amíg a bemutatásra személyesen nincs lehetőségem addig jönnek ezúttal is a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7818201353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása