Régi játékokkal is van munka 12/4
2023. január 28. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 12/4

img_0649.JPG

Ma folytatom a felújításokkal foglalkozó Régi játékokkal is van munka rovat legújabb részét. Tudjátok ez az a rovat, amelyben különböző régi játékokba igyekszem életet lehelni és vállalható állapotba hozni azokat.
Akik követik a rovatot láthattak már számtalan kisautót megújulni, de volt itt bolygókerekes, drótos és RC irányítással rendelkező jármű is.
Most talán az eddigi legösszetettebb feladatba, egy régi babakocsi felújításába vágtam bele.
Az előző részekben felmértem a játékot, majd pedig a futóműre koncentráltam, amit le kellett műteni a tengelyekről, majd pedig a kerekeket igyekeztem elfogadható állapotba hozni.

A mai napon tovább folytatom a játék bontását, igaz ezúttal nem nagyon találkozhattok majd képekkel a folyamatról, ennek pedig az az oka, hogy a több napos bontás alatt bizony elfelejtettem fotózni.
A következő lépés az volt, hogy a különböző kárpitozott, bőrrel borított elemeket leszereljem a vas vázról.
Ezeket az alkatrészek csavarokkal voltak rögzítve a vas szerkezethez. Nem tudom van-e köztetek olyan, aki szedett már szét olyan dolgot, amit 30-40 éven át gyilkolt az időjárás.
Ha nem, akkor elmondom hogy a szétszedés ilyenkor rendkívül nehéz folyamat.
Az akkoriban használt csavarok anyagminősége sem nevezhető csúcsnak, így a rozsda segítségével a csavarfejekben található vágatok lényegében majdnem teljesen eltűntek az évek alatt.
Persze vannak különböző praktikák, amit azért ilyen esetben be lehet és sokszor be is kell vetni.
Ezek közé tartozik a fűrészlap vagy dremmel segítségével kialakított új horony a csavarhúzónak, de más megoldás is segítséget jelenthet.

Alapból nagyon nagy szenvedés volt kivenni a csavarokat. Elsőre azt gondoltam, hogy majd ha megindítom őket, akkor a fába hajtott csavarok engednek, de ez sajnos hiú ábránd volt.
Lényegében minden milliméterért meg kellett küzdenem. Miután pedig kihajtottam a csavarokat még hátra volt az elemek leszerelése. Ez sok esetben egészen könnyen ment, azonban a babakocsi oldalsó elemeinél tovább alkatrészeket kellett szétlazítanom.
A csavarok ebben az esetben mennek majd a kukába, ugyanis egészen biztosan újakat kell majd beraknom az összeszerelés során.
A nagyobb gondot a leszedett műbőr (nem gondolnám, hogy akkoriban bőrt használtam ilyen tömegcikknél) alkatrészek felújítása jelenti majd.
A bőr az évek alatt rettenetesen le tud amortizálódni és egyszerűen elöregszik. Ez halmozottan igaz a műbőrre is, ami tényleg képtelen szépen megöregedni. Az eltelt években rárakódott koszt és piszkot igyekeztem eltávolítani több-kevesebb sikerrel, de a repedésekkel és a fehér szín szürkévé válásával jelenleg még nem tudom mit tudok majd kezdeni.
Igazából igyekeztem elmélyedni a bőrfelújítás témájába és találtam is érdekes anyagokat amelyekkel a felújítást el lehet majd végezni, de mivel még soha nem próbáltam ilyesmit így kicsit vakfolt nekem ez a terület.
Találtam olyan anyagot, amivel a repedéseket egyszerűen fel lehet tölteni és megfelelő fehér bőrfestékre is sikerült ráakadnom.

Ha valakinek vannak tapasztalatai ezen a téren, akkor örülök ha megossza velem.
Ha nem, akkor megyek a saját fejem után majd és a lépésekről itt számolok majd be nektek. Mindenképpen érdekes lesz a történet az biztos.
Bár képek most nem lesznek, de azért majd a bőrözött alkatrészekkel való foglalkozás előtt azért majd lövök néhány fotót és így lesz összehasonlítási alapotok azzal kapcsolatban, hogy mit is érek el.

Mindenesetre izgalmas rész következik a felújításban majd hamarosan :)

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3218036304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása