Lengyel műanyag építőjáték
2023. január 04. írta: ToyaHSW

Lengyel műanyag építőjáték

polandlegokonteneres_1.JPG

Az elmúlt időszakban azért elég sok műanyag építőjátékot mutattam be nektek, amelyek között megtalálhatóak voltak a szocialista ipar remekei is. Eddig leginkább az NDK PEBE játékokat ismerhettétek meg az oldalon, de most egy számomra is ismeretlen lengyel építőjátékot mutatok be nektek.

Azt már többször leírtam, hogy a szocialista játékipar sokszor merített ihletet a vasfüggöny másik oldaláról - elég ha csak a Lemezárugyár játékainak egy részére vagy az NDK és szovjet játékipar néhány remek darabjára gondoltok.
Nem voltak ezzel másképp a lengyelek sem, akik szintén a LEGO népszerű építőjátékának nyomán elindulva alkották meg a saját műanyag elemekből álló építőjátékukat.
Hozzám most a Lengyelországban gyártott és a Legora kísértetiesen emlékeztető Samochod Kontener nevet viselő játék került, ami gyakorlatilag egy konténeres teherautó volt.

A játék bemutatását kezdjük a legegyszerűbb, de azonnal látható résszel ami nem más mint a doboz. A doboz a 80-as évekre annyira jellemző kartonpapírból készült, ami ennyi idő alatt végtelenül elpuhult már. Akkoriban sem volt ez a tartósság csúcsa, de az eltelt évek azért megtették a hatásukat.
A doboz külsején a játékról készült grafikák láthatóak. Mivel két eltérő teherautó látható a két oldalon, így arra gondolok, hogy az konténeres teherautó is több változatban készülhetett.
A grafika nincs túlgondolva. Látható a játékautó amint az úton közlekedik a fákkal borított háttér előtt. A doboz oldalán a teherautó konténerrel és konténer nélkül is látható, ami arra utalt hogy egykor le lehetett venni a felépítményt a játékról.
A dobozon ezen kívül még a Samochod Kontener és a Made in Poland felirat olvasható.

A játék maga nem több és nem kevesebb mint a többi LEGO másolat. A felhasznált anyagok minősége bár nem ütötte meg a LEGO szintet, de azért egészen jól használható lett volna.
A feltételes mód ebben az esetben abszolút nem véletlen.
Mivel méretben minden elem azonos a klasszikus LEGO darabokkal, így akár egy eredeti játékkal együtt is használható lett volna a készlet, de a minőség ezt sajnos nem tette lehetővé.
Az elemek egymáshoz kapcsolódása leginkább tragikusnak nevezhető. Szembesültem azzal a jelenséggel a játék összerakása során, hogy az elemek random módon leestek a helyükről és hiába nyomtam őket erősen be a helyükre ez semmit sem ért.
Ennek köszönhetően a teherautót kézbe fogva valahogy végig olyan érzésem volt mintha szét akart volna esni a legapróbb mozdulatra is.
Szerintem ez nem a kornak köszönhető, hanem sokkal inkább az elemek kidolgozásának és a gyártás pontatlanságának. Az illeszkedés ennél a játéknál még olyan mint a LEGO esetében, de ennek ellenére sem igazán működőképes a történet.

Persze akkoriban ez a gyerekeket a legkevésbé sem zavarta, hiszen örültünk bármilyen építőjátéknak. A lényeg a szórakozás volt és az építés. A legtöbb esetben nem is olyan játékot építettünk, ami a dobozon szerepelt, hanem a saját kreativitásunk segítségével próbáltunk meg újat alkotni.
Gyerekként remekül szórakoztunk az építések során és ez volt a legfontosabb. Senkit nem érdekelt, hogy NDK, lengyel vagy dán játékkal játszunk.

A hozzám került lengyel műanyag építőjáték sajnos nem teljesen komplett. Az évek alatt néhány elem elveszett, de mint ahogy a képeken láthatjátok ez különösebben nem befolyásolja.
A játékkal érkezett egy eredeti doboz is, ami soha nem rossz dolog. Szerencsére a doboz is épségben megmaradt, így a múzeumban így láthatjátok majd a játékot.
Amíg azonban nem tudom bemutatni nektek ezt a kincset, addig jönnek ezúttal is a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6418015516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.05. 14:38:33

Egyszer régen elgondolkodtam már azon, hogy a LEGO-elemeknél milyen kiemelkedő precizitás kellhet ahhoz, hogy az elemek összenyomhatók is legyenek és ne is essenek szét. Hiszen az elemek anyaga kimondottan kemény, nem lehet építeni a bütykök rugalmas igazodására. Az óvodában nekünk volt olyan LEGO-szerű játék (ezt a nevet akkor itthon még senki nem is ismerte), amely sokkal nagyobb méretű, kicsit puha műanyagból készült elemekből állt, egész kicsit lekerekített peremű illesztéssel, azokban volt némi rugalmasság. Az igazi LEGO precizitása egy kicsit indokolja a húzós árakat. Ez a lengyel játék ezek szerint egy jó példa arra, amikor a precizitás nem szó szerint tökéletes. Pedig ez is nagy gondossággal készülhetett. Szép darab, annak ellenére, hogy látszik rajta a kor.

pizo 2023.01.07. 12:52:33

@Androsz:
"A kockáknak, tengelyeknek, minifiguráknak és a teljes LEGO rendszer összes többi elemének ugyanolyan szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelniük. Az összerakásukhoz és szétszedésükhöz szükséges erő pontosan meghatározott, maguktól nem eshetnek szét az összerakott darabok. Ha túl könnyű lenne szétszedni őket, az alkotások nem lennének elég stabilak, ha túl nehéz lenne, az ellentmondana a rendszer alapkoncepciójának, miszerint a modellek szétszedésével újabb modellek építhetők. A megfelelő összetartó erő eléréséhez ezredmilliméteres pontossággal készülnek az alkatrészek (az eltérés legfeljebb 0,002 mm lehet)."

Összehasonlításul: az ezredmilliméteres tűrés az a legkomolyabb gépipari alkatrészek (pl. a dieseladagalók és -porlasztók) tűrésével egyezik meg, ez, és a választott, kémiailag igen stabil anyag )akrilnitril-butadién-sztirol - ABS) indokolja a magas árat.

hu.wikipedia.org/wiki/LEGO

Zoli

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.07. 13:46:33

@pizo: Gyanítottam, hogy a tűrés ezredmilliméter körüli lehet. Elég durva. És nem elég, ha összehoznak egyetlen pontos öntőformát, kell abból még néhány tökéletesen ugyanolyan. Kezdem tisztelni őket. :-)

pizo 2023.01.07. 14:07:08

@Androsz: Bizony, a LEGO játék, de közben az egyik iparilag legfejlettebb termék is.

Zoli
süti beállítások módosítása