Bruder Mini járművek
2022. december 20. írta: ToyaHSW

Bruder Mini járművek

bruderconstruction_2.JPG

Néhány napja bemutattam nektek néhány apróbb Bruder űrjárművet és már akkor említést tettem róla, hogy lesz folytatás.
A Bruder cég ugyanis nem csak az aprócska űrjárművekkel igyekezett elkápráztatni a gyerekeket, hanem készítettek veterán autókat, hajókat, repülőgépeket és különböző munkagépeket is. Ezúttal néhányat mutatok be nektek a munkagépek közül.
A Bruder járművekre jellemző volt, hogy az elemek nagyon szépen összepattinthatóak voltak és az általuk készített járművek bizonyos funkciókat is tudtak, aminek segítségével a gyerekek még egy kicsit jobban beleélhették magukat a játékba.

Az építőipari járművek kollekció elég komoly darabszámmal rendelkezett, ugyanis összesen 11 különböző jármű volt a kínálatban ha a kutatásaim helyesnek bizonyulnak.
Teherautóból hat különböző változat készült (darus, ponyvás, mixer, tartályos, fix platós és billencs) és ezen kívül öt speciális jármű (dózer, markoló, úthenger, targonca és homlokrakodó) volt a kínálat része.
A játékok hossza kb. 30 mm volt, így valóban rászolgált a Mini névre.
Most ebből a sorozatból tudok nektek négy darabot bemutatni.

A sort a teherautókkal kezdem, ugyanis ezek nagy vonalakban azért hasonlítanak egymásra. Hozzám egy fix platós és egy billencs került.
A teherautók elég színes darabok. Általában ez jellemző volt a Bruder Construction sorozatára. Minden teherautó négy különböző színű elemet tartalmaz.Az egyik jármű sárga alvázat, fekete kerekeket, sárga fülkét és kék platót kapott, addig a másik jármű piros alvázzal, fekete kerekekkel, zöld fülkével és sárga platóval készült.
A fix platós jármű az egyetlen, ami semmi extra tulajdonsággal nem bír, így ezt egyszerűen elég volt tologatni a gyerekeknek vagy esetleg még valamit rakhattak a platóra is.
A billencsen a megszokott módon volt a plató billenthető, így erre akár egy kevés homokot is szórhattak a gyerekek, amit valahol letudtak borítani.

Ezen kívül két speciálisabb munkagép is került hozzám.
Az egyik a markoló. A markoló egy kicsit kevésbé élénk színekkel rendelkezik, ugyanis itt fehér alváz, kék felépítmény, piros kanál és fekete kerekek várták a gyerekeket.
A markoló felépítménye forgatható volt és a kanalat is lehetett mozgatni - igaz a kanál szerintem kicsit furcsán áll, de a Bruder így tervezte meg annak a helyzetét.
Természetesen ez a jármű is szépen gurul, így a gyerekek akár a teherautók rakodását is tudták velem képzeletben rendezni.

A másik hozzám került speciális munkagép a targonca. Ez a targonca engem a 80-as évek kicsit nagyobb méretű targoncáira emlékeztet, valószínűleg nem is véletlenül.
Itt mér színesebb játékot kaptak a gyerekek. A targonca alsó része piros, a fülke sárga, a kerekek feketék, míg az emelővilla zöld színben pompázik.
A méretéhez képest egészen szépen kidolgozott gépet kaptak a gyerekek, ami ráadásul remekül gurult is.
Persze extra funkcióval itt találkozhattak a gyerekek, ugyanis a villák fel-le mozgathatóak voltak ahogy azt a valódi targoncákon is láthatták a gyerekek. Igaz megpakolni ezzel a targoncával nem nagyon lehetett semmit, de a játék során ez annyira nem is volt érdekes.

A Bruder Construction sorozat legalább annyira érdekes mint az Astro Space Mini és szerintem legalább annyi gyerekhez el is ért.
A sorozat ára valamivel alatta marad az Astro Space Mini sorozaténak, így akár még a komplett készletet is belehet szerezni egészen kedvező áron az aprócska műanyag játékokból a külföldi aukciós oldalakon.
Talán érdemes is lehet begyűjteni ezeket a kicsinyke játékokat, ugyanis ezekből is egyre kevesebb darab marad meg az utókor számára, így mindenképpen érdemes megmenteni őket mielőtt a kukában landolnának.

Ha nem akartok ilyet a gyűjteményetekbe, akkor sem kell csüggednetek. A múzeumban a hozzám került darabokkal egészen biztosan találkozhattok majd, de amíg nem tudom azokat megmutatni nektek jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2118007114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása