Ha vasárnap, akkor a megszokott ajánló rovattal találkozhattok az oldalon. Ezen a héten ismét a legnagyobb hazai aukciós oldal kínálatából válogattam nektek érdekes régi játékokat.
Érdemes lesz ezúttal is velem tartanotok, ugyanis megakadt néhány igazán klassz és jó áron megvásárolható régi játékon a szemem.
Induljon is a nosztalgikus utazás!
Lemezárugyár Hullámvasút - A 60-as évek gyerekeit olyan játékokkal kápráztatta el a Lemezárugyár mint az óraműves szerkezettel ellátott Hullámvasút.
A játék a Technofix egyik játékának tökéletes másolata. Itt a Lemezárugyár még erőfeszítéseket sem tett, hogy valamilyen szinten átalakítsa a játékot, egyszerűen egy az egyben lemásolták azt kocsikkal, pályákkal, rögzítésekkel együtt.
Ez persze akkoriban senkit sem érdekelt és a vasfüggöny miatt senki nem is tudott róla. A gyerekek örültek a játéknak és ez volt a lényeg. Az alapvetően nem túl izgalmas, de meglehetősen ritka játékhoz most szép állapotban, eredeti dobozzal juthattok hozzá.
Az aukció jelenleg 26.500 Ft-on áll.
PIKO Mars Kipper - Az én gyerekkoromnak szerves részét képezték a különböző távirányítós autók. Ezek között akadt PIKO, Ites és Joustra típus is.
Persze leginkább én is az NDK PIKO játékaival találkoztam, amelyek között voltak igazi nagy kedvencek is. Nekem ilyen volt a Mangusta és a Wartburg.
A Mars Kipperrel gyerekként nem találkoztam, de ennek ellenére elég érdekes hernyótalpas távirányítós járműről van szó. A Kipper mellett egy Kran nevet viselő darus változat is elkészült ebből a járműből, így a gyerekek lényegében egy építkezést is levezényelhettek a távirányítós járművek segítségével.
A most eladásra kínált dömper távirányítója már nem az eredeti, de szerintem ez így éppen érdekessé és különlegessé teszi a játékot.
Vannak hibái a régi távirányítós játéknak, de az 1000 Ft-os kikiáltási ár ezeket feledteti.
Lemezárugyár Holdrakéta - A Holdrakéta szintén sokunk életében volt jelen. Az űrkutatást meglovagolva a Lemezárugyár a gyerekeknek is készített egy lendkerekes rakétát, ami igazán érdekes dolgokra volt képes.
A lendkerekes játékot elindítottuk, majd ha valaminek nekiütközött, akkor felállt a talpára az addig guruló játék, lenyílt egy lépcső és láthatóvá vált az ajtóban álló űrhajós.
A most eladásra kínált darab már a modernebb Interkozmoszos időszakból származik, de ez annyira nem érdekes.
A játék kiváló állapotban van. így a jelenlegi 5002 Ft-os ár egyáltalán nem sok érte.
Retro karácsonyi forgó - A gyerekeknek egészen elképesztő játékokat készítettek egykoron. Ilyen volt többek között az NDK-ban gyártott gyertyás karácsonyi forgó is.
A csillogó lemezből készült játékot össze kellett állítani, majd gyertyákat kellett helyezni a tartókba és azokat meggyújtani. Ezt követően a felszálló meleg levegőtől megmozdultak a lapátok és a játék forogni kezdett.
Szép állapotban megmaradt darab, ami eredeti dobozában várja új gazdáját. Az eladó 1 Ft-ról indította az aukciót és a játék 83 Ft-on áll jelenleg.
Tricikliző kisfiú -. Kínai játék nélkül nem élet az élet :) Ezúttal egy igazán szép állapotban megmaradt óraműves játékon akadt meg a szemem.
A tricikliző kisfiú egy igazi klasszikus darab, amit valamikor a 70-es években gyártottak. Az eladásra kínált darab igazán szép állapotban vészelte át az eltelt éveket és ráadásul még működik is.
Most ehhez a játékhoz juthattok hozzá akár Ti is. Az eladó minimum 6500 Ft-ot szeretne kapni ezért a régi játékért.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!