Játékos nyilak társasjáték
2022. november 05. írta: ToyaHSW

Játékos nyilak társasjáték

jatekosnyilak_1.JPG

Ismét érdekes társasjátékot, amivel elképzelhető hogy gyerekként Ti is találkoztatok. Ezúttal a Játékos nyilak nevet viselő társasjátékot mutatom be nektek, ami a Politoysnak köszönhetően készülhetett el.
A társasjátékot egyértelműen a nemzetközi piacra is szánták a hazai játékboltok mellett, azonban én igazán komoly átütő sikerről nem hallottam a játék kapcsán.

A Játékos nyilak egy gondolkodásra serkentő logikai társasjáték volt, ahol ketten játszhattak egymás ellen. A szabályok viszonylag egyszerűek voltak és ennek köszönhetően a játék elsajátítása és megismerése sem volt ördöngösség, de sajnos ennek ellenére sem ért el igazán nagy sikert a játék.
Ahogy említettem a játékot ketten játszhatták egymás ellen és bár a leírásban úgy szerepel, hogy akár két csapat is játszhatott egymás ellen, ennek ellenére ez egy két játékosra fejlesztett játék volt.

A játék egy viszonylag nagy mérettel rendelkező kartonba került becsomagolásba, amiből egyszerűen ki lehetett csúsztatni a játékteret is tartalmazó táblát a játék során felhasználható korongokkal.
A karton csomagolás elején egy a játék nevét olvashatták a gyerekek, valamint egy átlátszó fóliával borított nyílnak köszönhetően egy keveset a játéktérből is lehetett látni. A hátsó oldalon a játékszabályokat olvashatták el a gyerekek, amit magyar, cseh, német és orosz nyelven is feltüntettek.

A játékosok fehér és piros színű korongokkal játszottak, amelyeken egy-egy nyíl volt elhelyezve. Ezeket a korongokat kellett a játéktérre helyezni. A nyíl iránya mindig fontos volt a játék során, ugyanis amerre a nyíl mutatott arra a mezőre nem rakhatott az ellenfél játékosa.
A játék célja az volt, hogy a másik játékost beszorítsuk és ne tudjon lépni sehova.
Ehhez 32-32 korong állt a rendelkezésre, amivel okosan kellett gazdálkodni. A játékhoz kellett logikai és stratégiai érzék is és a figyelemnek is fontos szerep jutott a partik alatt.
A játék elég összetett volt és talán ennek is volt köszönhető, hogy nem aratott olyan hatalmas sikert.
Persze ez is viszonyítás kérdése, mivel akiknek tetszett a játék azok ma is szívesen emlékeznek rá.

Ebben segít majd a hozzám került változat is, aminek nincs sok hibája. A kartondoboz kicsit viseletes, de ez egy ilyen idős játék esetében nem túl meglepő, valamint a piros korongok közül egy darab hiányzik.
A korongot szerintem majd pótolom 3D nyomtatással és akkor egy 100%-os játékot tudok majd bemutatni nektek. Amíg azonban nincs lehetőségem személyesen is a kezetekbe adni a játékot, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3117971066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása