Babilon torony logikai játék
2021. november 16. írta: ToyaHSW

Babilon torony logikai játék

babilontorony_2.JPG

Egy olyan hazai fejlesztésű játékot szeretnék ma bemutatni nektek, aminek igazából még a nevében sem vagyok teljesen biztos. Sokan tévesen Bábel toronyként emlegetik a játékot, de a ma bemutatásra kerülő régiség csak kísértetiesen hasonlít a 80-as évek közkedvelt játékára és nekem a Babilon torony név dereng.

A 70-es évek végétől szinte szárnyaltak itthon a logikai játékok. Folyamatosan jelentek meg az egyre érdekesebb és különlegesebb újdonságok, amelyek közül a legnagyobb sikert természetesen a Bűvös kocka érte el.
Ezen kívül számtalan érdekes logikai játék készült, amelyek közül a sokan emlékeznek a tekergethető henger alakú Bábel toronyra. Ennek az ötlete nyomán készült el a Babilon torony, ami bár nagyon hasonlított a bábeli csűrcsavarra attól mégis elég sokban eltért.

Amit mindenképpen le kell szögezni, hogy mind kidolgozásában mind bonyolultságában nem vehette fel a versenyt a Bábel toronnyal a Babilon, de ez nem is volt baj.
Ami azonnal szembetűnik, hogy itt csak öt sorban voltak megtalálhatóak a golyók. Soronként hat darab golyó volt megtalálható, míg a hetedig sorban egyetlen üres hely volt. Talán emlékeztek a Bábel toronynál egy golyót be kellett tolni a játék közepe felé és így jutottunk üres mezőhöz a tologatásnál.
Lényegében itt egy 5x6-os hengeres elrendezésű tili-toli játékot kapunk, amit persze valamivel nehezebb kirakni mint a síkban elhelyezett kockákból álló változatot.
A feladat azonban itt is annyi, hogy az azonos színű golyókat egy sorba rendezzük. A színek nem annyira változatosak mint a Bábel esetében, hiszen itt fehér, sárga, narancs, piros és barna színű golyókkal kellett játszani.  A kirakás folyamata lényegében a megszokott. Az egyes sorokat lehetett forgatni és így lehetett egyre jobban kirakni a megfelelő sorrendet.
Az egyes szintek kellően feszesen fordulnak és igaz ez a golyókra is amelyek szintén tologatni kell.
A játék érdekes része szerintem az ötszög alapú talapzat. Ez fixen tartozéka a játéknak, ami a kirakásnál egy kicsit zavaró.
Persze ez a rész nem véletlenül lett így kialakítva, ugyanis így nem volt szükség a csomagolásnál egy újabb darab műanyagra, hiszen az átlátszó plexiből készült takaró pontosan illeszkedett az ötszögre - ez a tipikus két legyet egy csapásra esete volt.

Összességében egy nagyon klassz logikai játék, ami már nagyon régóta hiányzott a gyűjteményből. Szerencsére most érkezett egy ilyen régi hazai játék is a gyűjteménybe, így most be is tudtam nektek mutatni.
Természetesen ha lesz lehetőség rá, akkor igyekszem majd ezt a játékot személyesen is megmutatni nektek, de addig is fogadjátok szeretettel a képeket amiket én készítettem.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr816757104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása