MIlton Bradley Big Trak
2021. október 21. írta: ToyaHSW

MIlton Bradley Big Trak

bt_2.JPG

Ezúttal egy olyan játékot szeretnék bemutatni nektek, aminek már a másolatával találkozhattatok az oldalon. Ez a játék pedig a Milton Bradley által gyártott Big Trak lesz.
A Big Trak 1979-ben készült el és került a játékboltok polcaira, mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európa nyugati részén.

Elsőként azonban ezúttal is a gyártóról ejtenék néhány szót.


A Milton Bradley Company-t 1860-ban alapították Massachusettsben található Springfieldben. Eredetileg társasjátékok készítésével foglalkozott a cég és olyan játékkal alapozta meg a hírnevét mint a The Checkered Game of Life, ahol egészen kiskortól kellett boldog öregkorig lehetett elkísérni az általunk választott figurát.
A Milton Bradley Company 1869-ben új irányba fordult, miután Milton Bradley elment meghallgatni Elizabeth Pebody előadását az óvodai mozgalomról és a gyermekek fejlesztő neveléséről.
Ennek megfelelően a cég életében teret nyernek a különböző geometriai formákkal foglalkozó fából készült játékok.

1911-ben elhuny az alapító Bradley, aki nem élhette meg a cég legsúlyosabb válságát, ami a gazdasági világválsággal kezdődött és háború kezdetéig tartott. Ekkor a cég repülőgép alkatrészek gyártásával foglalkozott, de nem hagyott fel a játékok gyártásával sem.
Rendkívül sok hazafias társasjátékot készítettek ekkoriban, így például ekkor született a Game of the States, a Chutes & Ladders és a Candyland is.
Az 50-es években a játékgyártók létét veszélyeztette már a televízió, de a Milton Bradley nagyon okos politikával ezt az időszakot is átvészelte, sőt olyan játékokat adott ki mint az NBC televíziós vetélkedője alapján elkészített Concentration.
A 80-as évek elektronikai forradalma a Milton Bradley céget sem kerülte el, akiknek rögtön olyan játékokkal sikerült előrukkolniuk mint a rendkívül ötletes és jól játszható Simon vagy a Microvision nevet viselő kézikonzol.
A családi vállalkozás egészen 1984-ig futott, amikor a céget felvásárolta a Hasbro. A Hasbro a Milton Bradley után megvette a konkurenciának számító Parker Brothers céget is és így jött létre a Hasbro Games.

Ahogy már említettem a 80-as években a MB Games az elektronikai játékok piacán is jelen volt, így készülhetett el a Big Trak nevet viselő futurisztikus jármű, aminek legnagyobb különlegessége az volt hogy a gyerekek programozással vihették be utasításaikat a játékba.
A játék egy űrjármű volt, ami egészen elképesztő külsőt kapott. Hatalmas kerekek, áramvonalas felépítmény, szép matricázás, fények és egy irányítópult is helyet kapott a játékon.
Ez persze ismerősnek tűnhet nektek, hiszen hasonló játékot már mutattam nektek csak a neve volt Elektronika IM-11-es, ami egyszerűen egy szovjet másolata az eredeti játéknak.

A Big Trak 16 parancsot tudott kezelni, így egészen összetett mozgásokra és bonyolult műveletekre is képes volt a játék.
A programozáshoz a játék tetején található fóliaérintkezős billentyűzetet lehetett használni, majd a programozás végén a START gomb lenyomásával lehetett elindítani a játékot.
A játék tudott előre és hátra menni, fordulni jobbra és balra, valamint hangot és fényt is adott ki mintha lézerágyúval tüzelnének a játékból. A számgombok segítségével a haladás idejét és a lövések számát lehetett beállítani.
A Big Trak játékot bővíteni is lehetett, ugyanis egy billenőplatós pótkocsit is rálehetett csatolni a gépre ami természetesen parancsok útján képes volt leborítani a szállítmányát.

A korabeli reklámokban persze előszeretettel demonstrálták is a játék tudását, amit most én is megosztok veletek.

A számítástechnika előretörésével persze a Big Trak fénye is megkopott és csak a 2010-ben a retro hullámot meglovagolva tért vissza a játékok közé a nosztalgikus játék az eredetihez nagyon hasonló külsővel, azonban teljesen megújult belsővel. Ezt a változatot a Zeon Ltd. készítette és gyűjteménybe is ez a játék érkezett most meg.
Az újraalkotott játékot már kisebb méretben is gyártották, így aki csak nosztalgiázni szeretett volna az olcsóbban is hozzájuthatott gyerekkorának játékához.

Nekem eddig hiányzott a gyűjteményből ez a darab, de most végre működőképes változatban begurult ez a különlegesség is.
Persze ezt a játékot is kipróbálhatjátok majd, de amíg erre nincs lehetőség addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7416731294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása