Csillagok háborúja képregény
2021. szeptember 16. írta: ToyaHSW

Csillagok háborúja képregény

swc_1.JPG

Egy kicsit félve nyúlok ehhez a témához, hiszen a Star Wars hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet, ráadásul nem is igazán játékról lesz szó ma, de mivel a gyerekkorunk része volt így arra gondoltam bemutatom nektek a Csillagok háborúja képregény változatát.
A képregény megjelenése igazán kalandos, így mindenképpen érdemes lesz ma is velem tartanotok.

A hazai képregényt Fazekas Attila és Cs.Horváth Tibor készítette és 1982 januárjában jelent meg. Érdekes módon a képregénysorozat nem az első résszel, hanem a Birodalom visszavág képregényváltozatával indult, ami a MOKÉP segítségével készült el.
Az elkészítés során Fazekas Attila Cs.Horváth Tibor fiával a film fontos jeleneteit kifotózva készítette el a rajzolt kockákat.
A film megjelenése előtt egy héttel került az újságárusokhoz a Birodalom visszavág, amiért 8 Ft-ot kellett akkoriban fizetni. Mivel a film előtt megjelent a képregény, így lényegében az olvasók már úgy ülhettek be a moziba, hogy a fontosabb jeleneteket ismerhették a képregényből.
A siker hatalmas volt, így szinte természetes módon készült el a Csillagok háborúja képregény is, amit hasonló megoldással alkotott meg a páros.

A Csillagok háborúja képregény már két füzetben jelent meg, így nem kötötte meg annyira az alkotókat az oldalszám és persze ennek megfelelően ezért már kétszer 8 Ft-ot kellett leszurkolni.
A siker elképesztő volt. Egyes információk szerint a Csillagok háborúja képregényből 720.000 darabot adtak el, ami elképesztően nagy szám volt.
A képregény és a jogsértés híre véletlenül eljutott a Lucasfilmhez is, így a tervezett Jedi visszatér project jegelésre került hosszú évekre.

Végül a Magyar Star Wars Klub közbenjárásával sikerült kiadni a Jedi visszatér képregény változatát is, ami egy gyűjtői kiadásban jelent meg és tartalmazta az eredeti képregényeket is.
A képregénykönyv mára kultikus darabbá vált, ami a gyűjtők féltett kincse lett.

Én az eredeti Csillagok háborúja képregényre akadtam rá, amiből egy kis szerencsével Ti is találhattok eladó darabokat a hazai aukciós oldalakon. Sajnos a papír rossz minősége miatt viszonylag kevés példány élte túl az elmúlt 39 évet.
A hozzám került darabok egészen szép állapotban vannak, de azért látszik hogy forgatták őket az eltelt években.
A füzetek A5-ös méretűek megközelítőleg, bár érdekes módon a két füzet is eltér méretben egymástól (ez persze a kor nyomdai tudásának is betudható).
Bár a címlapok színesek, de felütve a füzetet belül már csak fekete-fehér képekkel találkozhatunk.
A rajzok mai szemmel is megállják a helyüket, de ez ugye a rajzolás során használt technikának is köszönhető.
Kézbe vettem mind a két füzetet és átolvastam. Olyan volt mint egy kis időutazás, ahol számtalan filmmel és gyerekkorral kapcsolatos emlék elevenedett meg bennem - mind a filmet láttam a premierkor a moziban, mind pedig a képregényt olvastam akkoriban.

Ha szeretnétek belenézni a képregényekbe, akkor azt is megtehetitek. A Csillagok háborúját itt, míg a Birodalom visszavág képregény változatát itt találhatjátok.
A nálam található darabokkal természetesen találkozhattok majd élőben is, de amíg nem tudom megmutatni nektek személyesen ezeket a kincseket, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4216691136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2021.09.17. 14:08:43

Nagyon komoly volt én imádtam. Meg is van a dupla részes SW. A Birodalom Visszavág sajnos nem, de alsó tagozatban közkézen forgott, így azt is szinte kívülről tudtuk.
A Jedi visszatér csak kis példányszámban jelent meg, így azt hiszem lehet mondani, hogy beszerezhetetlen. Vagy tévednék?
süti beállítások módosítása