Zenék amelyeket szerettünk 2.
2020. július 27. írta: ToyaHSW

Zenék amelyeket szerettünk 2.

hqdefault.jpg

Folytatom a múlt héten elkezdett sorozatot, amelyben a gyerekeknek készült vagy éppen nekik kedves zenéket igyekszem összegyűjteni.
Az előző részben leginkább a 60-as évek zenéi szerepeltek és az eredeti elképzelésem az volt, hogy ebben a részben a 70-es évek dalai lesznek bemutatva. Sajnos azonban a 70-es évek elég kevés gyerekek számára is emészthető zenét hozott, így a 80-as évek klasszikusait is bevettem ebbe a bejegyzésbe.

Tartsatok most is velem egy kis zenei utazásra!

Emlékszem gyerekkoromból erre a dalra. Már augusztus utolsó hetében előszeretettel játszották a rádiók a Bergendy zenekarnak az Iskolatáska számát, ami nem tette könnyebbé a tanulásra hangolódást.
A dalt szerintem mindenki nagyon jól ismeri és szerintem szeptember magasságában még mindig ki lehet kergetni a gyerekeket ezzel a számmal a világból.

A Generál együttes a 70-es évek egyik legnépszerűbb zenekara volt. A tagok között megtalálható volt többek között Révész Sándor, Horváth Charlie vagy éppen Novai Gábor is.
A zenekar népszerűségét a gyerekek között a filmzenéknek köszönhette, hiszen milyen szívesen is dúdoltuk az Utánam, srácok című dalt mi is.

A Moncsicsi dal már a 80-as évek, amit az akkor nagyon kicsike Ullman Mónika énekelt. A később színésznővé váló Ullman Mónika első sikerét az 1981-es Tánc és popdalfesztiválon aratta az Írtam a bátyámnak egy dalt című számával.
Természetesen a gyerek vonal megmaradt az első sláger után is, így szinte természetes volt hogy a monchhichi babák megjelenésével egy a játékkal kapcsolatos slágerrel is jelentkezett.

A 100 Folk Celsius zenekar nagyon sok gyerekeknek készült számmal jelentkezett a 80-as, 90-es években. Elég ha csak a Paff a bűvös sárkányra vagy a Nagy Ho-Ho-Horgászra gondoltok.
Persze voltak más gyerekeknek írt számaik is, amelyek közül mindenképpen említést érdemel a Túró Rudi, ami a mind a mai napig megvásárolható édességről íródott.

Ha a 80-as évek klasszikus televíziós sorozatairól van szó, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Sandokan mellett. A főszereplőnek köszönhetően a lányok szívét is megdobogtatta a kalóz, aki mindig a jó ügyért harcolt.
A tini lányok számára Kabid Bedi volt az igazi férfi. Erre a sorozat iránti rajongásra érzett rá a Neoton Familia, akik elkészítették a Sandokan című slágerüket, amelyeket az egész kicsiktől kezdve a felnőttekig bezárólag mindenki dúdolt.

Mára ennyi jutott, de ígérem a jövő héten folytatom majd hasonló érdekes zenékkel. Addig várom kommentben, hogy Ti milyen számokra emlékeztek gyerekkorotokból.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9316080272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása