Gyerekkorunk televíziós műsorai 6.rész
2020. május 04. írta: ToyaHSW

Gyerekkorunk televíziós műsorai 6.rész

Természetesen a gyerekkorunk televíziós műsorait bemutató sorozatnak még mindig nem értem a végére, hiszen a 60-as, 70-es és 80-as években a Magyar Televízió szó szerint elkényeztette a gyerekeket mesékkel, sorozatokkal, magazin műsorokkal, ismeretterjesztő és oktató műsorokkal és filmekkel a gyerekeket.
Erre a hétre is hoztam nektek öt emlékezetes gyerekműsort, amit egészen biztosan Ti is szívesen idéztek fel.

kismaszat.jpg

Talán sokatoknak rémlik még a Kismaszat és a Gézengúzok, amit 1984-ben mutatott be a Magyar Televízió. Egy külföldi kisgyereket a szülei egy félreértés miatt elveszítenek Budapesten. A gyereket Tercsi veszi magához, aki barátai segítségével igyekszik a gyereket visszajuttatni az anyukájához és az apukájához.

matula01a-1024x576.jpg

Most egy olyan sorozat jön, ami 1967-től kezdve nagyon sok generáció életében játszott fontos szerepet. A Tüskevár Fekete István regényéből készült és minden gyerek egy kicsit szeretett volna Tutajos és Bütyök helyébe lenni.
A regény feldolgozása rendkívül jól sikerült és a kor legnagyobb színészei közreműködtek a sorozatban (Zenthe Ferenc, Bánhidi László, Dajka Margit, Tábori Nóra, Kállai Ferenc, stb...)
Sajnos a regény folytatásából a Téli berekből már nem készült televíziós sorozat, de az eredeti sorozatot 2012-ben felújították és mozifilm formájában megjelentették.

2019082796.jpg

Kalandvágyó gyerekek három napos kirándulásra indulnak szülői felügyelet nélkül. A szülők azonban aggódnak a gyerekekért, így a helyi lakosokat bízzák meg, hogy figyeljenek a fiúkra.
Ez egészen addig nagyon jól megy, amíg a gyerekek számháborúja el nem kezdődik. Ez a Le a cipővel című 1975-ben készült film története.
A Csukás István által írt forgatókönyv megállja a helyét és egy nagyszerű nyári film született ennek eredményeként, amit minden gyerek nagyon szívesen nézett meg az én gyerekkoromban.

mv5byjbimjcxowqtnwnjys00mtyzlthimgytmtbjmtrindc0nty5xkeyxkfqcgdeqxvymji0mjg2nze_v1.jpg

A képen talán feltűnik nektek az alacsonyabb fiatalember, akit később az Első Emelet zenekar szintetizátora mögött láthattunk viszont.
Itt még színészként ténykedett Berkes Gábor, aki a Csata a hóban című film főszereplője volt.
A Csata a hóban című játékfilm főhőse Petőcz, aki az osztályban az első a számháborúnak nevezett játékban. Közeledik a játékot játszó csapatok közös megmérettetése, ám hősünket eltiltják a versenyen való részvételtől, mivel Petőcz magára vállalta egyik társa csínytevését. Ártatlansága azonban hamarosan kiderül és még rég nem látott édesapja is eljön a versenyre, hogy megnézze fia diadalát.

20190806274.jpg

Virágcserépből készült épületek, Matchbox autók, tálakból épített űrállomások, kávéfőző űrhajó és sok más használati tárgy, valamint a kezdetleges Blue Box technika adta meg a keretét a Pirx kalandjai című sorozatnak.
A Stanislaw Lem regénye alapján készített sorozatot 1973-ban mutatta be a Magyar Televízió.
A kor legjobb technikáját felvonultató sorozat természetesen a gyerekeket varázsolta el leginkább, akik azonnal a képernyőre tapadtak, hiszen ki ne akart volna űrhajós lenni.
Mai szemmel már nem kicsit megmosolyogtató a sorozat, de akkoriban egyáltalán nem zavartak bennünket a háztartási kellékek és a játékok, hiszen magával ragadt bennünket a történet a nagyszerű színészek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr615658060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukaberci 2020.05.05. 16:17:46

Csak félve merem leírni, hogy a Tüskevárban nem Dayka Margit, hanem Kiss Manyi játszott.

ToyaHSW 2020.05.05. 18:37:47

@kukaberci: Dajka Margit - Tutajos nagymamája, Kiss Manyi - Náncsi néni.
Mind a ketten szerepeltek benne.

kukaberci 2020.05.06. 08:54:08

Lehetséges. Mivel a sorozat 6 részes volt (de már ebben sem vagyok biztos), a nagymama szerepe válhetően pár másodperc volt, így nem ragadt meg bennem. Körülbelül annyira volt jelentős szerep, mint az Egri Csillagokban Tahi-Tóth deákja.
Pedig bírom Daykát. Is.

az övezet gázai 2020.05.19. 23:03:10

@ToyaHSW: ha már: Dajka Margit Piri mamát alakította, aki viszont nem rokona Tutajosnak. :)
süti beállítások módosítása