Tudta? Frutta!
2019. június 11. írta: ToyaHSW

Tudta? Frutta!

frutta_1.JPG

A fiatalabb korosztály a bejegyzés címét látva kicsit értetlenül nézhet maga elé. Persze ez nem igaz a 60-as, 70-es években született generációra, akik szinte azonnal tudják hogy egy egykori üdítőital márka nevéről van szó.
Mint említettem már többször is a dekorációt és a megfelelő hangulatú körítést legalább olyan fontosnak gondolom mint magukat a játékokat.
A kor hangulatát remekül vissza lehet adni a játékok segítségével is, de ha olyan használati tárgyakkal és egyéb régiségekkel is találkozhattok a múzeumban amelyek a korra jellemzőek voltak, akkor lesz igazán teljes és tökéletes a nosztalgia érzése.
Így kerültek a gyűjteménybe a régi rágógumik, a különböző magnetofonok, rádiók és más olyan tárgyak amelyeket még nem is mutattam be nektek.

A mai napon a Frutta dobozos üdítőitalt szeretném bemutatni nektek néhány nyugati termék társaságában. Amire biztosan mindenki emlékszik az a televíziós reklám és a szlogen, ami szerintem örökre beleégett sokunk agyába. Frutta! Tudta? Gyártja a Szegedi Konzervgyár, forgalmazza a Skála-Coop és egyszerűen finom!!!

Ebből könnyedén kikövetkeztethetitek, hogy egy magyar üdítőről volt szó, ami talán elsőként jelent meg a hazai piacon dobozos formában. A Szegedi Konzervgyár által gyártott és a Skála-Coop által forgalmazott ital meggy, őszibarack és sárgabarack ízekben készült és a dobozok is ennek megfelelő színben pompáztak. Piros, zöld és sárga alapszínt kaptak a dobozok, amelyeken magyar, angol és szerintem arab nyelven (javítsatok ki ha tévedek) is olvasható volt az ital neve és a fontosabb adatok.

Bár a doboz anyaga alumínium ebben az esetben is, de a vastagsága jóval nagyobb mint a mai dobozoké. Ennek a vastagságnak köszönhetően bizony már a behorpasztás is komoly feladat, összegyűrni pedig egyszerűen lehetetlen.
A 80-as években még másképpen nyíltak az üdítős dobozok mint manapság. A jelenlegi dobozokon a záróelemet befele nyomjuk a fül segítségével, míg akkoriban ezt le kellett tépnünk a fül húzásával. Persze sok probléma adódott akkoriban ebből, hiszen a fémtechnológia elmaradottabb volt mint jelenleg és sokszor a kezünkbe maradtak a fülek a dobozok pedig zárva :)
A Frutta doboza is ezt a nyitási megoldást alkalmazta.
Persze a Frutta üdítőital csak viszonylag rövid ideig volt megvásárolható dobozos formában, ugyanis idővel a Szegedi Konzervgyár műanyag flakonokban folytatta az árusítást, majd pedig a népszerűbb üdítőital márkák betörésekor meg is szüntette azt.

Hogyan lett ilyen doboz dekorációként? Erre viszonylag egyszerű a válasz. Gyerekként öcsémmel mi is gyűjtöttük az üdítős dobozokat. A nagyobb parkolókban vadásztunk újabb kincsekre, de azért néha boltban is betudtunk szerezni egy-egy mára különlegesnek számító darabot.
A Fruttát mind a három ízben megkóstoltuk, de dobozt egyenlőre még csak kettőt találtam meg. Persze nincs minden veszve, hiszen a gyerekkori üres sörös és üdítős dobozok elcsomagolva várják jelenleg is, hogy mi lesz velük.
A Frutta dobozokkal biztosan találkozhattok majd a múzeumban is dekorációként. Addigra talán mind a három szín előkerül majd. A fotókon a nosztalgiázás jegyében egy régi Pepsi doboz is feltűnik, ami szintén a 80-as évekből származik.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7214884442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása