Műanyag Formula kisautó
2019. február 21. írta: ToyaHSW

Műanyag Formula kisautó

muaversenyauto_1.JPG

Ahogy azt többször is megemlítettem már a 70-es, 80-as évek játékpiacának szerves részét képezte a trafikokban, vásárokban és különböző vidéki búcsúkban megvásárolható rendkívül olcsó műanyag játék is, amit általában a hazai "maszek" világ állított elő.
A mai napon ismét egy ilyen játék segítségével teszünk időutazást a múltba.
Volt már hasonló versenyautó az oldalon, de ez ezúttal egy másik darab, ami szintén érdemes a bemutatásra.

A fő szempont ezeknél a játékoknál a mutatós forma és az olcsó előállítás volt. Az ilyen játékokhoz sok esetben alapként valami nyugati játékot használtak, ami alapjául szolgált a megfelelő forma elkészítéséhez.
Persze a nyugati játékokat nem érte meg egy az egyben átemelni a hazai piacra, így a vállalkozók ahol tudtak megpróbáltak faragni a költségeken.
Ezúttal szerencsém volt, hiszen a gyártó az összes adatot feltüntette a játék alján. A polietilénből készült játékot Kovács Sándor. Bp. VII. Csengeri ú. 15 készítette valamikor a 70-es években.
Az itt alkalmazott technológiát nevezik fújtnak. Ekkor levegőt juttatnak a műanyagba, ami a kívül elhelyezett forma alakját veszi fel ennek köszönhetően és a megszilárdulást követően ebben az állapotban is marad.
Jellemzően így készültek a DMSZ játékok és több más kisipari termék is. A műanyagok ebben az esetben egy kicsit puhábbak voltak, így törés helyett inkább repedtek a játékok.

A kisautó valószínűleg valami Schuco  másolat lehet, de valamivel elnagyoltabb a nyugati autóktól. Persze ez a műanyagnál alkalmazott technológiának köszönhető, ami nem tette lehetővé a részletgazdag megoldásokat.
Persze azért a kipufogók látszanak és a rajtszám is feltűnik az autó elején.
Eredetileg egy aprócska kormány és versenyző is volt az autóban, azonban ezek mivel külön bepattintható alkatrészek voltak az évek alatt természetesen elvesztek.
A hasonló játékoknál mint említettem nagyon fontos volt az ár alacsonyan tartása, így ahol tudtak spóroltak a gyártók: Ezen a kisautón a spórolás tetten érhető a futóműveken. A kerekek elnagyoltak a megszokott fém tengelyeket ebben az esetben műanyagra cserélték.
Ez jóval olcsóbb, de kevésbé időtálló megoldásnak számított.
A kisautó elején egy aprócska vonószem is található, így a gyerekek akár húzni is tudták maguk után a versenyautót egy darab spárga segítségével.

Valószínűleg készült a játék más színekben is, de nekem csak a piros jutott. Szerencsére tényleg egészen szép állapotban maradt meg a játék.
Talán néhányan emlékeztek is erre a játékra gyerekkorotokból. Ez különösen nagyszerű lenne, hiszen ha majd sikerül személyesen is megmutatnom nektek a játékokat, akkor biztosan örömmel veszitek a kezetekbe majd ezt a játékot is.
Addig azonban maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2614640306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása