Wader billenőplatós teherautó
2018. december 17. írta: ToyaHSW

Wader billenőplatós teherautó

wadertruck_1.JPG

A Wader nevet szerintem elég kevesen ismerik itthon, lévén a 70-es, 80-as években a Nyugat-Németországban készült gyártó játékai kicsit nehezebben jutottak el hozzánk és a számuk sem érte el egy-egy kultikus szocialista játék darabszámát.
Persze azért rá lehet akadni ilyen kincsekre is. Előfordul, hogy néha vásárolok csomagban régi játékokat, amikben egy-egy kincsre is rá lehet találni. Így került hozzám a Wader által gyártott teherautó is.
Mielőtt a játékot bemutatnám nektek, azért ejtek pár szót a Waderről is.

A Wader gyárat 1956-ban alapította Hermann Wader, ami családi vállalkozásként gyerekjátékok készítésével foglalkozott. Persze az aprócska német cég nem tudta felvenni a versenyt az igazán nagyokkal, de azért hosszú éveken át állta a sarat.
2012-ben végül a Wader nem tudta elkerülni a felvásárlást, amit a fehéroroszországi POLESIE hajtott végre.

A ma bemutatásra kerülő teherautó még a családi vállalkozás korszakából, a 80-as évekből származik. Egy billenőplatós teherautóról van szó, ami viszonylag szép állapotban maradt meg.
A teherautó fő jellemzője a fülke tetején található kiemelkedés, amiről nagyon könnyű azonosítani. Több változatban is készült, így a platós mellett tartálykocsis változatokkal is találkozhattok a külföldi aukciós oldalakon.
A Wader járművek általában egyszerű tologatható vagy húzogatható változatban készült, azonban a gyár rettenetesen nagy hangsúlyt fektetett és fektet mind a mai napig a minőségre.
Ez mind a műanyagok anyagán, mind pedig a játékok kidolgozásán nagyon jól látható.
A mai bemutatásra kerülő teherautó is hűen adja vissza a 80-as évek hangulatát. A teherautón nincs típusjel, így lényegében annak a típusnak képzelhették a gyerekek a játékot, amelyiknek akarták.
A kidolgozásra persze nem lehet panasz. A felhasznált műanyag minőségi volt, ennek köszönhetően még ma is csillognak az egyes alkatrészek.
Az alváz, a fülke és a plató külön került kidolgozásra, ennek köszönhetően színben is eltérnek egymástól. A teherautó fülkéje az alváz részeként kapott helyet a játékban, ennek köszönhetően sárga színű ez a rész is.
A kerekek szépen kidolgozottak és igényesen elkészítettek. A mintázat és a barázdák is látszanak, ami egy műanyag játéknál nem túl gyakori megoldás, ráadásul könnyen és szépen futnak, aminek köszönhetően remekül gurul a teherautó.
A plató billenős megoldású és a rögzítés egyszerű szétpattintással oldható, de ez a szétpattintás jellemző a fülkére is, amit egy elem megfeszítését követően tudunk levenni a helyéről.
Persze azért nincs már tökéletes állapotban a játék. Elveszett a kormány a fülkéből és a plató végén található billenős elem is elveszett az évek alatt.

Ennek ellenére nagyon örülök, hogy ez a Wader teherautó is bekerült a gyűjteménybe. Valószínűleg a blog olvasói között is akad olyan, aki ilyen teherautót tologatott a játszótéren.
A múzeumban majd nosztalgiázhattok a játékot kézbevéve, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7614496476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.12.18. 08:30:34

Valamelyik hipermarketben felbukkannak a jelen kori termékeik. (Talán Tesco, de nem veszek rá mérget.) A gyerekeimnek van egy sárga VW Bogara tőlük, aminek ugyanilyen kerekei vannak. Nem hasonló, teljesen ugyanilyen.

ToyaHSW 2018.12.19. 09:00:42

@Sam. Joe: Akkor valószínűleg korban is azonosak, ami jól demonstrálja a minőségi anyagokat. Gondolom ha olyan lenne, akkor nem a gyerek játszana vele otthon nálatok sem.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2018.12.19. 09:09:01

@ToyaHSW: Nem, úgy másfél-két éve vettem. Egyszerűen nem változtatnak a bevált dolgokon.
süti beállítások módosítása